2024. október 17.
Kőkeményen bele kell állni a szombati mérkőzésbe is
Férfi kéziseink a Budakalász otthonában lépnek pályára zsinórban negyedik bajnoki győzelmükért.

Múlt szombaton a szezon második bajnoki rangadója után is győztesen hagyta el a pályát férfi kézilabdacsapatunk, de ezek a sikerek csak akkor lesznek igazán értékesek, ha az alsóházi riválisok ellen sem hibázunk. A következő két pontért a pillanatnyilag sereghajtó Budakalász otthonába utazunk szombat délután.

Következő ellenfelünk még pont nélkül áll az idei kiírásban, de szó sincs arról, hogy sorra simán vesztené el a mérkőzéseit. A Veszprém és a Szeged ellen valószínűleg előzetesen kalkulált vereségeket leszámítva valamennyi meccsén mindössze egy-két góllal maradt alul Csoknyai István együttese. Az első öt forduló után a Kalász legeredményesebb játékosa Josip Juric-Grgic 27 találattal, Varjú Martin is 20 gól felett jár (21), de minden bizonnyal oda kell figyelnünk riválisunk nyáron érkezett, korábbi válogatott játékosára, Juhász Ádámra is.

Az egymás elleni mérleg erősen a mieink felé billen, de ne feledkezzünk meg a 2022 decemberében Budakalászon játszott döntetlenről, mert az a találkozó megmutatta, mennyire veszélyes saját pályáján ellenfelünk. Az utóbbi hetekben remekül védő Borbély Ádám is erről beszélt az összecsapás kapcsán:

– Igazi kis katlant szoktak csinálni ott a szurkolók, illetve nagyon jó játékosaik vannak, akik, ha elkapják a fonalat, veszélyesek bármelyik csapatra. Keményen kell kezdenünk, nem hagyhatjuk, hogy belelkesedjenek, és elhiggyék, bármi megtörténhet. Ezen kívül úgy gondolom, hogy sokat kell futnunk, mert a rotációjuk talán nem olyan bőséges, mint a miénk.

Csapatunk három győzelemmel és egy vereséggel, a riválisoknál egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a tabella negyedik helyéről várja a folytatást. A helyszínen lehet belépőt vásárolni a szombaton 17 órakor kezdődő meccsre, amelyet az MKSZ Youtube-csatornáján élőben közvetítenek.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
6. forduló

CYEB-Budakalász – FTC-Green Collect
Helyszín: Budakalászi Sportcsarnok
Időpont: 2024. október 19., 17 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Jegyek: felnőtt: 3500 Ft, diák/nyugdíjas: 2500 Ft – csak a helyszínen lehetséges

Cikkajánló

Lékai Máté a családjával töltődik fel karácsonykor

Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.

Történelmi őszt zártak férfi kéziseink

Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.

Győzelem az évzárón

Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.

Karai: Az agresszivitás és a kemény védekezés a kulcs

Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.

Öt FTC-játékos a vb-re készülő férfiválogatottban

Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.

Visszatérnénk a győztes útra az évzárón

A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.

Gólzáporos meccsen kaptunk ki Szegeden

Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.

Juhász: A Veszprém elleni első félidőt kéne átmenteni

Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin