Férfi kézilabda NB I, 15. forduló:
Ferencváros – SBS-Eger 33-34 (17-16)
gólszerzőink: Bognár 7, Bujdosó 6, Füzi 5, Kovacsics 4, Mikita 3, Ónodi-Jánoskúti 2, Schäffer 2, Andjelic 2, Pordán, Nagy
Két váratlan vereség után fogadtuk az Eger együttesét abban a reményben, hogy egy győzelemmel kikerülhetünk a gödörből.
A mérkőzés első gólját a Ferencváros játékosa, Holdosi Bence szerezte, balszélsőnk azonban kölcsönben az Eger együttesében szerepel, így ezúttal nem örültünk a góljának. Játékunk továbbra is döcögött, a vendégek sokáig nem engedték ki a kezükből az előnyt, sőt, a 12. percben már kettővel vezetett az ellenfél (8-10), Horváth Attila időt is kért. Egy 7-3-as sorozattal fordítottunk, köszönhetően többek között Jakub Mikita, valamint két válogatott szélsőnk, Kovacsics Péter és Bujdosó Bendegúz villanásainak – ők hárman voltak az első félidőben a legeredményesebbek csapatunkból. A szünetben 17-16-ra vezettünk.
A második félidőre jól jöttünk ki, Marián Zernovictól jött néhány védés, mindjárt három is lett a két csapat között. (21-18) Az egriek nem estek ettől össze, és sikerült egyenlíteniük, sőt, kettővel el is mentek. (24-26) Védekezésünk nem működött, kapusteljesítményünk sem volt, támadásban is indiszponáltan játszottunk, így nem meglepő, hogy öt perccel a vége előtt már három volt az Eger előnye. (28-31)
Hiába kért időt Horváth Attila, ezt a hátrányt már nem tudtuk ledolgozni, és zsinórban harmadik vereségünket szenvedtük el.
A szinte tökéletes kezdés után utolsó pillanatokban kapott góllal kaptak ki férfi kéziseink Komlón.
Férfi kéziseink az Európa-liga-búcsú és a Tatabánya elleni hazai rangadó között Komlón kezdenek az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője szerint ez a győzelem jó alap lehet az előttünk álló bajnokikra – VIDEÓ!
Férfi kéziseink felálltak a múlt heti pofon után, és itthon legyőzték a dán Silkeborgot az El-ben.
Férfi kéziseink nagy hátrányból várják az El-selejtező visszavágóját, amelyen mindenképpen javítanának.
Nem volt esélyünk szoros eredményre a Silkeborg vendégeként a férfi kézi El-selejtezőn.
Férfi kéziseink már a helyszínen készülnek a Silkeborg elleni Európa-liga selejtező odavágójára.
Férfi kézisienk szombaton dániai El-selejtezővel kezdik az idényt, klasszisokkal felálló rivális következik.