Magabiztos előnyt szerzett csütörtökön idegenben a férfi kézilabda-válogatott a világbajnoki selejtezőn, a 11 gólos Imre Bence vezérletével héttel győzte le a litvánokat. Vasárnap kora este következett a visszavágó a Veszprém Arénában, ahol nem lehetett más a válogatott célja, mint kettős győzelemmel kijutni a 2025 januári, horvát-dán-norvég közös rendezésű tornára.
A vilniusi mérkőzéshez képest annyit mindenképpen változtatott Chema Rodríguez, hogy Imre a padon kezdett, az együttest csapatkapitányként vezető Lékai Mátéra viszont a kezdőcsapatban számított a spanyol tréner. A meccs elejére ezúttal nem lehetett panasz, a jó kezdést Palasics Kristóf védései alapozták meg, tíz perc után már néggyel vezettünk (7-3).
A folytatásban is sokkal kevesebb hibával játszottak a mieink, mint három nappal ezelőtt, ennek is köszönhettük, hogy folyamatosan nőtt az előny. A második negyedórára megérkezett a pályára Imre, aki ezúttal hétméteresből volt eredményes, a csapat pedig annak ellenére hétgólos előnyt épített ki a szünetre, hogy az utolsó akciónkból az időkérés után nem született gól (17-10).
A fordulást követően kicsit kényelmesebbé vált a játékunk, de a fölényes győzelmet így sem veszélyeztette semmi, sőt, a 49. percben Imre találata után már tízgólos előnyben kézilabdázhattunk (28-18). A hajrára a védekezésünk kicsit vesztett a feszességéből, de elöl továbbra is sorban jöttek a gólok, így megérdemelt 36-23-as győzelmet arattunk a párizsi olimpiai előtti utolsó válogatott tétmérkőzésen.
A vb sorsolását május végén tartják.
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
Visszavágó
Magyarország – Litvánia 36-23 (17-10)
Helyszín: Veszprém Aréna
Időpont: 2024. május 12., 17:15
Játékvezetők: Davor Loncar, Zoran Loncar (horvátok)
Gólszerzők: Rosta 6, Imre 5, Bánhidi 4, Rodríguez Alvarez 4, Bóka 3, Szita 3, Ancsin 2, Ilic 2, Fazekas 2, Krakovszki B. 2, Bodó 1, Lékai 1, Sipos 1, ill. Dumcius 8, Petreikis 3, Urvikis 3, R. Aukstikalnis 2, Lapiniauskas 2, Malasinskas 2, Virbauskas 2, Antanavicius 1
Férfi kéziseink is elkezdték a nyári alapozást, a cél, hogy a nyár végi El-selejtezőre topformába kerüljenek.
Elkészítették a férfi kézilabda NB I sorsolását, a Tatabányával és a Veszprémmel is itthon játszunk ősszel.
Elkészítették a férfi kézi El csoportbeosztását, ha továbbjutunk, a francia bronzérmessel is találkozunk.
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.