A Budapesttől több mint 3000 kilométerre fekvő Reykjavíkban játszotta története első nemzetközi csoportmérkőzését férfi kézilabdacsapatunk, amely az Európa-liga-főtábla nyitófordulójában a Valur vendége volt. A fiúk hétfő este landoltak Izlandon, kedd délelőtt pedig átmozgató edzésen vettek részt a mérkőzés helyszínén, az Origo Höllinben.
Az elutazás előtt vezetőedzőnk, Pásztor István azt mondta, nagyon magas támadásszámot vár, hiszen az irányítása alatt még nem játszottak ennyire gyors játékot játszó, rohanós gárdával. Már az első percekben érezhettük, hogy nem akármilyen tempót diktálnak az északiak, a kezdés mégis nekünk sikerült jobban: Debreczeni Dávid másfél perc alatt lőtt három gólt, és Borbély Ádám is védett egy nagyot (1-3).
Ennél jobban viszont nem engedték elszakadni a mieinket az izlandiak, fej-fej mellett haladtak velünk, a nyolcadik percben pedig a mérkőzésen először a vezetést is átvették, ráadásul Lékai Mátét csúnyán orrba vágta a támadó a labdás kezével, irányítónk a következő tíz percet a kispadon töltötte.
Ez után egy ideig három-négy gólon ingadozott a különbség, de nem igazán találtuk az ellenszert a hazai rohamokra, a 25. percben már hétgólos hátrányban (19-12) Pásztor Istvánnak a második időkérését is ki kellett használnia, hogy meccsben maradjunk az első félidőben. A játékrész hajrában nem változott a különbség, 22-15-tel mehettünk pihenőre, ami valljuk be, jókor jött együttesünknek.
Az újrakezdés sem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, bő két perc alatt kialakult a tízgólos különbség (25-15). Ezt követően azonban rövid periódusokban működött a védekezésünk, változott kissé a játék képe és nem jöttek olyan fájóan gyorsan a Valur-gólok.
Óriásit harcoltak a srácok, kapaszkodtak amennyire lehetett, de a mínusz ötgólos határt sehogy sem sikerült átlépni, a 46. percre ismét visszaállt a félidei különbség (35-28). A mérkőzés utolsó szakaszában már a megfelelő ritmusban játszottunk, sőt, meg is nyertük ezt a periódust, de reális esélyünk nem volt a pontszerzésre, amikor igazán közel zárkózhattunk volna, rendre jött egy kihagyott ziccer, vagy technikai hiba. A Valur 43-39-re győzött, elsősorban az első félidei brutális tempójának köszönhetően.
A következő mérkőzés az Európa-ligában egy hét múlva, kedden vár ránk hazai pályán a svéd Ystads ellen, a bajnokságban pedig szombaton idegenben a NEKA lesz az ellenfelünk.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B-csoport, 1. forduló
Valur – Ferencvárosi TC 43-39 (22-15)
Helyszín: Origo Höllin, Reykjavík
Időpont: 2022. október 25., 20:45
Játékvezetők: Karim Gasmi, Raouf Gasmi (franciák)
Gólszerzők: Svölu Baldursson 8, Magnússon 7, A. Óskarsson 7, B. Óskarsson 7, Valencia 5, Hostert 4, F. Stefánsson 4, V. Stefánnson 1, ill. Lékai 9, Bognár 6, Debreczeni 5, Balogh 4, Bujdosó 4, Nagy B. 4, Kovacsics 3, Prainer 2, Bohács 1, Csörgő 1
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.