Nem kell már sokat várni az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapatának első igazán komoly kihívásra a 2023/24-es évadban, hiszen péntek este a K&H Liga 2. fordulójában az előző kiírás ezüstérmesét, az OTP Bank-Pick Szegedet fogadja az Elek Gyula Arénában.
A mérkőzésre biztató előjelekkel készülhetünk, hiszen miután a felkészülés során hibátlan maradt Pásztor István együttese, múlt szombaton a K&H Ligában is kitűnően rajtolt, tizennégy gólos győzelmet aratott a CYEB-Budakalász otthonában.
A pénteki találkozón persze lényegesen nagyobb feladat vár a fiúkra, nehéz is megjósolni, pontosan mire számíthatunk a Tisza-partiak ellen, hiszen hasonló játékerőt képviselő riválissal a felkészülés során nem találkoztunk. A szegediekkel vívott márciusi összecsapásra viszont lehet építeni, akkor a félidőben vezettünk, és a hajráig abszolút meccsben voltunk, de a végjátékot jobban bírta riválisunk.
Ellenfelünk is sikerrel indította a szezont, hazai pályán kilenc góllal múlta felül a Gyöngyöst. A nyáron egyébként jelentős változásokon ment át a csapat, Juan Carlos Pastor tíz év után távozott a kispadról, a helyét pedig a Pick Akadémia igazgatója, Kárpáti Krisztián vette át a vezetőedzői poszton.
Az évad első rangadója előtti beharangozó videónkban irányítónkat, Lékai Mátét kérdeztük:
Az újabb nagy bravúr elérésében óriási segítséget jelenthet szurkolóink előző szezonban többször tapasztalt nagyszerű támogatása is. A jegyvásárlás a jelenlegi szezontól a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a belépéshez szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az ezzel kapcsolatos újdonságokról ITT írtunk bővebben.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
2. forduló
FTC-Green Collect – OTP Bank-Pick Szeged
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. szeptember 8., 18:15
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Tv: M4 Sport
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.