Az első felnőtt-világversenyén, a januári, németországi Európa-bajnokságon a magyar válogatott egyik legjobbjaként állt helyt az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapatának 21 éves jobbszélsője, Imre Bence. Klasszisteljesítménye nem kerülte el a sztárklubok figyelmét sem, így most a hazai férfi kézilabdasport elmúlt éveinek legnagyobb horderejű átigazolását jelenthetjük be: saját nevelésű játékosunk nyártól a világ egyik legjobb csapatában, a THW Kielben folytatja a pályafutását.
Imre Bence 2013 szeptembere óta szerepel a Ferencvárosban, de nem túlzás az sem, hogy édesanyja, Kökény Beatrix révén születése óta a Fradi család tagja. Az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát, az NB I-ben 2019 tavaszán mutatkozott be, azóta több mint 300 gólt szerzett felnőttcsapatunkban. Részese volt az elmúlt évek sikereinek, annak, hogy férficsapatunk kilépett a nemzetközi porondra, és ott kiemelkedő eredményeket ért el és Európa-liga nyolcaddöntőt játszhatott. A nagyszerű januári felnőtt Eb-szereplés előtt, tavaly nyáron junior-világbajnoki ezüstérmet nyert.
Szélsőnk következő állomáshelye, a THW Kiel vitán felül a legnagyobb klubok egyike férfi kézilabdában. Huszonháromszoros német bajnok, emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját (2007, 2010, 2012, 2020). Jelenleg is világsztárok sorát tudhatja a keretében, a BL-csoportja élén áll, s nyártól pedig a magyar kézilabda egyik legígéretesebb játékosával erősödik tovább.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.
Férfi kéziseink nemcsak eredményesség tekintetében, hanem számokban is sikeres szezont zártak.