2023. március 12.
Hazai pályán is magabiztosan győztünk Svájc ellen
Végig vezetve, kilenccel nyert a már biztos Eb-résztvevő férfi kéziválogatott Tatabányán.

Három nappal az idegenbeli siker után – amely során irányítónk, Lékai Máté 14 gólt szerzett – vasárnap délután ismét megmérkőzött Svájccal a férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban. A csütörtöki győzelem gyakorlatilag már biztos részvételt ért nemzeti együttesünknek a jövő januári, németországi kontinenstornán, de Tatabányán, hazai közönség előtt nem lehetett más a cél, mint az újabb magabiztos diadal az egyébként jó erőkből álló rivális felett.

Ezúttal nem Lékai, hanem Hanusz Egon kezdett irányítóposzton (a hétmétereseket Svájcban hibátlanul lövő játékosunk a mérkőzés elején érkezett a pályára egy büntetőlövés erejéig, amely ezúttal kimaradt), és így is kiválóan működött a magyar csapat játéka, hiszen 5 perc után már három góllal vezettünk (4-1).

Az első negyed óra végéhez közeledve pedig már ötgólos magyar előnyt mutatott az eredményjelző, nem sokkal később pedig már nyolcra duzzadt a fór (14-6). A játékrész hajráját valamelyest elrontottuk, ezért a szünetre „csak” 16-10-zel mehettünk, úgy, hogy az első meccshez képest a támadójáték mellett ezúttal a védekezésünk is dicsérhető volt, miközben a kapuban Székely Márton stabil teljesítményt nyújtott.  

A folytatásra már Lékaival a pályán érkezett a válogatott, és hatpercnyi játék után visszaállt a nyolcgólos különbség (21-13), irányítónk ezúttal nem gólokkal jelentkezett, hanem rendre remekül hozta helyzetbe a többieket.

És gólja ugyan ez után sem volt, de időnként egészen zseniális megoldással szolgálta ki a csapattársakat, sorozatban osztotta a gólpasszokat. Bő tíz perccel a vége előtt pedig plusz tíznél adta át a karmesteri pálcát a fiatal Fazekas Gergőnek (30-20). A hajrában pedig eggyel csökkent ugyan a különbség, de így is fölényesen, 36-27-re győzött, s ezzel még mindig százszázalékos mérleggel vezeti a már Eb-résztvevő magyar együttes a selejtezőcsoportot.

A dupla sikert követően a válogatott játékosok visszatérnek a klubcsapatokhoz, a mieink a jövő héten immár Lékai Mátéval a fedélzeten folytatják a felkészülést a szombati, Szegedi elleni hazai bajnoki rangadóra, amelyre zajlik az online jegyértékesítés. 

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
6. csoport, 4. forduló

Magyarország – Svájc 36-27 (16-10)
A magyar válogatott gólszerzői: Rosta 10, Máthé 5, Rodríguez Alvarez 4, Szita 4, Ilics 3, Ligetvári 3, Hanusz 2, Székely 2, Bóka 1, Krakovszki Zs. 1, Szöllősi 1

A másik mérkőzésen: Litvánia – Grúzia 35-27
A csoport állása: 1. Magyarország 8 pont, 2. Svájc 4, 3. Grúzia 2 (-12), 4. Litvánia 2 (-20)

Cikkajánló

Lékai Máté a családjával töltődik fel karácsonykor

Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.

Történelmi őszt zártak férfi kéziseink

Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.

Győzelem az évzárón

Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.

Karai: Az agresszivitás és a kemény védekezés a kulcs

Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.

Öt FTC-játékos a vb-re készülő férfiválogatottban

Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.

Visszatérnénk a győztes útra az évzárón

A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.

Gólzáporos meccsen kaptunk ki Szegeden

Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.

Juhász: A Veszprém elleni első félidőt kéne átmenteni

Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin