Hétfő hajnalban indult a negyedik idegenbeli Európa-liga-csoportmeccsére férfi kézilabdacsapatunk, amely reggel kilenc előtt nem sokkal szállt le Malmöben, és rövid buszozást követően meg is érkezett Ystadba. A korai időpont miatt kicsit álmosan, de ezzel együtt jó hangulatban telt a túra, és meg kell jegyezni, nagyon szép, 20 ezer főt számláló tengerparti kisvárosba érkeztünk, amely az aktuális svéd bajnok otthona.
Mert az az Ystads vár kedd este a srácokra, amelyet emlékezetes mérkőzésen, november elsején egyszer már legyőztünk a Riz Levente Sportcsarnokban. Azóta viszont irigylésre méltó javuláson mentek keresztül a svédek, zsinórban öt sikernél tartanak az El-ben – közte volt Flensburg elleni hazai, Aix-en-Provence-i és reykjavíki győzelem is –, így pillanatnyilag nem a továbbjutásért, hanem a csoportelsőségért harcolnak.
Az első hét forduló után a házi góllóvőlistájuk első két helyén a balátlövő Jonathan Svenssont (49 gól), valamint a 40 éves, olimpiai ezüstérmes és a Kiellel korábban háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Kim Anderssont (40 gól) találjuk.
Riválisunk emellett a svéd bajnokságban is kezdi megtalálni a formáját, a Kristianstad és a Sävehof mögött jelenleg a harmadik, a hétvégén pedig nem játszott bajnokit, így a Benidorm elleni 36-30-as hazai sikerből érkezik majd a keddi összecsapásra.
Közben a mieink nem a legjobb előjelekkel készülnek, tekintve, hogy ugyanaz a hét játékosunk, akire Dabason nem számíthatott a szakmai stáb, ezúttal is hiányozni fog. A szombaton bemutatott rendkívül fegyelmezett játékra és óriási küzdeni akarásra azonban mindenképpen lehet és kell is építeni az Ystads ellen, és természetesen azon lesznek a srácok, hogy mindenféle teher nélkül a maximumot kihozva a meccsből újabb nagy bravúrt hajtsanak végre; erről beszélt vezetőedzőnk, Pásztor István is.
– A sok hiányzó miatt nem tudtunk olyan szinten készülni, mint általában egy nagy rangadóra. Az őszi meccsünk óta nagy javuláson ment keresztül a svéd bajnok, megverték a Flensburgot, ami azt jelenti, hogy nagyon jó csapatról van szó. Teljes kerettel is emberes feladat várna ránk, de így, hogy tizenegy felnőtt és két ifjúsági korú játékossal vagyunk, elsősorban azt szeretném, ha a dabasihoz hasonló, lelkes játékkal, a védekezésünkre koncentrálva megtennénk mindent a győzelemért. Emellett pedig jó felkészülés lehet a vasárnapi, Tatabánya elleni nagyon fontos bajnoki meccsre is, mert nem tudjuk, akkor milyen összeállításban játszhatunk majd.
A fiúkra hétfő este 18 órától még várt egy edzés a mérkőzés helyszínen az Ystads Arénában, hogy aztán mindenki maximálisan a kedden 18:45-kor kezdődő találkozóra koncentrálhasson, amelyet a Sport 2 élőben közvetít.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B csoport, 8. forduló
Ystads IF HF – Ferencvárosi TC
Helyszín: Ystad Arena, Ystad
Időpont: február 14., 18:45
Játékvezetők: Ivan Cacador, Eurico Nicolau (portugálok)
Jegyek: 100 svéd korona (~3500 Ft), online jegyvásárlás: ITT
Tv: Sport 2
A szinte tökéletes kezdés után utolsó pillanatokban kapott góllal kaptak ki férfi kéziseink Komlón.
Férfi kéziseink az Európa-liga-búcsú és a Tatabánya elleni hazai rangadó között Komlón kezdenek az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője szerint ez a győzelem jó alap lehet az előttünk álló bajnokikra – VIDEÓ!
Férfi kéziseink felálltak a múlt heti pofon után, és itthon legyőzték a dán Silkeborgot az El-ben.
Férfi kéziseink nagy hátrányból várják az El-selejtező visszavágóját, amelyen mindenképpen javítanának.
Nem volt esélyünk szoros eredményre a Silkeborg vendégeként a férfi kézi El-selejtezőn.
Férfi kéziseink már a helyszínen készülnek a Silkeborg elleni Európa-liga selejtező odavágójára.
Férfi kézisienk szombaton dániai El-selejtezővel kezdik az idényt, klasszisokkal felálló rivális következik.