A berni és dabasi hullámvölgy után az Európa-kupa harmadik fordulójának visszavágóján ismét jó formát mutatott férfi kézilabdacsapatunk, amely szombaton a HSA NEKA gárdája ellen zárta a naptári évet az Elek Gyula Arénában. A balatonbogláriak a jelenlegi szezonban is okoztak már meglepetéseket, így már az elejétől százszázalékos koncentrációra volt szükség, egyébként erről beszélt a meccs előtt jobbszélsőnk, Imre Bence.
Nagy Bence hétmétereséből született meg a találkozó első gólja, de nemcsak a mieink, hanem a vendégek is keményen beleálltak a mérkőzésbe, az első percekben többször vezettek is. Az első szűk negyedóra után döntetlent állt az eredményjelzőn (6-6), majd több, mint nyolcperces gólcsend következett.
Ezt Nagy törte meg, s a találat megadta a lendületet a folytatásra, a játékrész utolsó szakasza pazarul sikerült, háromgólos előnyben mehettünk pihenni (12-9).
A szünet után öt perc alatt megdupláztuk az előnyünket, közben Ónodi-Jánoskúti Máté megszerezte a 300. gólját az FTC felnőttcsapatában, majd Nagy újabb találata után már nyolccal vezettünk (21-13). Ezt követően a mérkőzés hajrájában ötnél közelebb nem engedtük a Balaton-partiakat, a jó védekezésünknek és kapusteljesítményünknek köszönhetően megérdemelt, 28-23-as győzelmet arattunk.
A győzelemmel véget ért az őszi szezon, egyúttal kezdődik a téli szünet, az érintetteknek kezdődik a világbajnoki felkészülés, tétmeccset pedig legközelebb február 2-án játszunk hazai pályán a Budakalász ellen.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
13. forduló
FTC-Green Collect – HSA NEKA 28-23 (12-9)
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.
Férfi kéziseink nemcsak eredményesség tekintetében, hanem számokban is sikeres szezont zártak.