2023. november 21.
Győzelemmel kezdenénk a sűrű év végi hajrát
Férfi kézisienk szerdán az idényt jól kezdő, újonc Egert fogadják – természetesen a két pont reményében.

A gyengébben sikerült október után első novemberi mérkőzésén, a PLER-Budapest ellen ismét elindult a győzelmek útján az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A 40-34-es siker után szerda este az Eger ellen készülnek újabb sikerre a fiúk, természetesen ez a két pont is kell ahhoz, hogy a maximumot kihozzuk a karácsonyig hátralévő időszakból, és a lehető legjobb helyzetből forduljunk majd rá a szezon „második félidejére”.

Következő riválisunk egy szezon szünet után szerepel újra az élvonalban, méghozzá remek rajt után, négy győzelmének köszönhetően jelenleg öt ponttal a kieső zóna felett áll. Hozzá kell tenni, hogy a hevesiek elsősorban hazai környezetben veszélyesek, idegenben eddig csak a PLER elleni győzelmük ért pontot, de a Balatonfüred és a Gyöngyös elleni sikerük egyértelműen azt jelzi, hogy nagyon komolyan kell venni a szerdai feladatot.

A hétközi találkozóval egyébként igencsak sűrű menet kezdődik, az előző évadban már megtapasztalt „szerda-szombat” ritmusra áll be csapatunk, amely a következő két hétvégén a svájci Bernnel mérkőzik az Európa-kupa harmadik fordulójában, a két fellépés között találkozik a Dabassal, december 9-én pedig a NEKA ellen zárja az évet.

Együttesünk persze lépésről lépésre halad, pillanatnyilag csak az Eger elleni csata számít, ezt így gondolja kapusunk, Győri Kristóf is, akit a találkozó beharangozó videójában kérdeztünk.

A mérkőzésre a mostani szezonban megszokottak szerint online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig kedden 16 és 19 óra között, valamint szerdán a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti jegypénztárban lehetséges. 

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
11. forduló

FTC-Green Collect – QHB Eger
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. november 22., 18 óra
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
Jegyek:

__________________________________________________________

Jegyvásárlással kapcsolatos információk a hazai meccseinken

Kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.

Cikkajánló

Lékai Máté a családjával töltődik fel karácsonykor

Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.

Történelmi őszt zártak férfi kéziseink

Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.

Győzelem az évzárón

Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.

Karai: Az agresszivitás és a kemény védekezés a kulcs

Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.

Öt FTC-játékos a vb-re készülő férfiválogatottban

Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.

Visszatérnénk a győztes útra az évzárón

A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.

Gólzáporos meccsen kaptunk ki Szegeden

Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.

Juhász: A Veszprém elleni első félidőt kéne átmenteni

Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin