Férfi kézilabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Ferencváros-Cegléd 30-25 (16-12)
gólszerzőink: Nagy B. 13, Prainer 7, Ónodi-Jánoskúti 4, Imre 2, Burony 2, Szabados, Karai
A nyolcaddöntőben a Ferencváros a Ceglédet fogadta, és Nagy Bencével kiegészülve ifjúsági együttesünk kapott lehetőséget arra, hogy bizonyítson. Kiss György játékosai a felnőtt NB I/B tabelláját vezetik, ráadásul többen is rendszeresen a felnőtt NB I-es csapatban szerepelnek, a Cegléd ellen pedig megmutatták, hogy nem érdemtelenül.
Villámgyors játékunknak köszönhetően hét perc alatt 7-0-ra elhúztunk. Ugyan a ceglédiek magukra találtak, és sikerült faragniuk a hátrányból, de a kiválóan játszó Prainer Viktor és a fiatalok között is vezérszerepet betöltő Nagy Bence góljaival (ketten együtt 12-t vállaltak az első félidőben), valamint Bódy Botond remek védéseinek köszönhetően a szünetben négy góllal, 16-12-re vezettünk.
A második félidőt a Cegléd jobban kezdte, sikerült négy perc alatt 16-15-re felzárkóznia, de a feltámadás tiszavirág életű volt, a mieink ismét ötöt tettek a két csapat közé (23-18), így a 45. percben jöhetett az újabb ceglédi időkérés.
Ez sem segített a vendégeken, fiataljaink rendkívül rutinosan őrizték az előnyüket, és végül megérdemelten nyertek az NB I-es együttes ellen.
A négyes döntőbe kerülésért a Ferencváros a Telekom Veszprém otthonában léphet majd pályára a Magyar Kupában.
Kövesd fiataljaink Instagram-oldalát:
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.