Férfi kézilabda NB I, 20. forduló:
Ferencváros-Dabas 37-28 (18-17)
gólszerzők: Bognár 6, Nagy 6, Kovacsics 6, Ónodi-Jánoskúti 4, Pordán 3, Debreczeni 3, Bujdosó 3, Andjelic 2, Győri 2, Prainer, Imre
Füzi Dániel bokasérülés miatt nem léphetett pályára csapatunkban, viszont visszatért vádlisérülése után Bozo Andjelic. Nem kezdtük jól a meccset, 4-1-re vezettek a dabasiak, amikor időt kellett kérnünk. Ezt követően fokozatosan dolgoztuk le a hátrányunkat, de sokéig csak futottunk az eredmény után. Nem tudtuk tartani a vendégek világklasszisát, Zlatko Horvatot, a 37 éves, olimpiai bronzérmes, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes horvát játékos az első félidőben nyolc gólt dobott, igaz, nagyrészt büntetőből. Nálunk főleg Bognár Alex szállította a gólokat, majd a 27. percben sikerült először átvennünk a vezetést, Kovacsics Péter gyors egymás utáni két találatával kettővel vezettünk. A szünetben egy volt az előnyünk. (18-17)
A második játékrészben Horvat már nem annyira villogott, nálunk pedig jól szállt be Bozo Andjelic és Pordán Bálint is, bár csapatkapitányunkat bő negyedórával a vége előtt harmadik kétperces kiállítása után elveszítettük. Fokozatosan sikerült ellépnünk a dabasiaktól, köszönhetően például Győri Kristóf két egészpályás, üreskapus találatának és Kovacsics Péter gyors lerohanásgóljainak. A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyerünk.
Győzelmünkkel maradtunk a negyedik helyen, a jövő héten pedig rangadó vár a csapatra: a Tatabányát látjuk vendégül pénteken.
A sajtótájékoztató Instagram-oldalunkon:
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.