Májusban a Dabas elleni, sok szempontból érzelmes mérkőzésen zártuk le az előző szezont. Az azóta eltelt időszak elsősorban a pihenésről, feltöltődésről szólt férfi kézilabdázóinknak is, az elmúlt hetekben persze már voltak kiadott feladatok, de a héten találkozott először a keret – természetesen egyelőre olimpikon játékosaink, Lékai Máté és az előző szezont még a Tatabányánál töltő Ancsin Gábor nélkül.
Az első napok ilyenkor szokás szerint a felmérésekről szólnak, a csapat először szerdán volt az Elek Gyula Arénában, akkor a futásé volt a főszerep. Ez a tréning azért is volt különleges, mert érkező játékosaink most edzettek először a Fradiban (leszámítva persze a nyáron visszatérő, saját nevelésű Karai Miklóst és Juhász Ádámot); közülük Győri Mátyást kérdeztük – a teljes interjú a cikk végén nézhető meg.
– Elfáradtunk, de ez az alapozás első néhány napjában, hetében így zajlik. Ez akkor jó, ha mindenki fáradtnak érzi magát a végére, a lényeg, hogy olyan állapotba kerüljünk, hogy az augusztusi Európa-liga-selejtezőre már mindenki topformában legyen.
Szerda délután aztán ismét jó hangulatú csapatépítőn vettünk részt a Lupa Beachen, strandröplabda, vízilabda és egyéb különleges vízi sportok szerepeltek a programban. Így kanyarodhatunk rá a felkészülés érdemi részére, természetesen edzőmérkőzések is várnak majd a fiúkra: jövő héten a Dabassal, azt követően pedig a Budakalásszal játszanak zárt kapus találkozót a Népligetben. Augusztus 12-től pedig edzőtáborban vesznek részt játékosaink a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián, amelynek a végén az NB I újoncával, a Győrrel is megmérkőznek.
Az első tétmérkőzésünk augusztus utolsó hétvégéjén Dániában a Bjerringbro-Silkeborggal lesz az Európa-liga selejtezőjében.
FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉS, 2024/25
augusztus 2.: FTC-Green Collect – Dabas KC
augusztus 8.: FTC-Green Collect – CYEB-Budakalász
augusztus 12-17.: balatonboglári edzőtábor
augusztus 16.: FTC-Green Collect – Győri ETO University Handball Team
Szezonstart:
augusztus 31./szeptember 1.: Bjerringbro-Silkeborg – FTC-Green Collect (férfi Európa-liga selejtező)
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.