2024. október 26.
„Erőltettük a gyors játékot, mint minden meccsen”
Magabiztosan nyertünk az Eger ellen az Elek Gyula Arénában, Pásztor István és Füzi Dániel értékelt.

Mint arról beszámoltunk, férfi kézilabdacsapatunk szombat délután tizenkét góllal legyőzte az Eger együttesét a Népligetben, ezzel zsinórban ötödik sikerét aratta. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón először Pásztor István értékelt, és elmondta, mire készültünk a legtöbbet a vendégek játékából.

– Egész héten arra készültünk, hogy az Egernek piszok erős a beállójátéka, örülök, hogy ezt elég jól megoldottuk. Mint minden meccsen, ezúttal is erőltettük a gyors játékot, a második félidőre sikerült növelnünk a mérkőzés első felében elmaradt faultszámot, és nagyon sok labdát is szereztünk. Jó volt az is, hogy a fiatalok játékosok, illetve, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, ezen a meccsen bizonyítottak. Aminek igazán örülök, hogy a védekezésük színvonala már jó ideje ott van, ahol szeretnénk, ilyen hosszú időszakban ez még nem valósult meg, amióta itt vagyok.

A sajtótájékoztató másik ferencvárosi résztvevője az ötgólos Füzi Dániel volt, aki 2020-ban éppen az Egertől szerződött a Népligetbe.

– Öröm volt ma a pályán lenni, mindent, amit a Pista (Pásztor István – a szerk.) kért tőlünk, igyekeztünk betartani, úgy gondolom, hellyel közzel sikerült is. De természetesen van még hova fejlődni, és fogunk is!

Az újabb siker után, amellyel már a tabella harmadik helyén állunk, jövő szombaton hosszú út és kőkemény feladat vár a fiúkra, a Szegedet is legyőző Csurgó otthonába látogatnak, hazai pályán pedig legközelebb három hét múlva, november 16-án lépnek pályára az idény eddigi meglepetéscsapata, a Győr ellen.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
7. forduló

FTC-Green Collect – Eger 43-31 (22-16)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. október 26., 16 óra
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Gólszerzők: Bujdosó 10 (1), Karai 6, Nagy 6, Füzi 5, Kovacsics 4, Lékai 3 (1), Csörgő 3, Debreczeni 2, Prainer 1, Juhász 1, Ancsin 1, Ónodi-Jánoskúti 1, ill. Maracskó 8, Yadegari 6, Tóvizi 6, Zennadi 4, Tóth 3, Czabula 1, Szöllősi 1, Lezák 1, Bőti 1.

Cikkajánló

Kovacsics: Szeretnék még sokat hozzátenni az 500 gólhoz

Férfi kéziseink balszélsője a múlt héten mérföldkőhöz ért a Fradiban, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Parádés első félidőt játszottunk, de nyert a Veszprém

Férfi kéziseink a szünetben még egy góllal vezettek a világ egyik legjobb csapata ellen, de a csoda elmaradt.

Győri Kristóf: Felszabadult játékot kell nyújtanunk!

Férfi kézilabdázóink a BL-csoportját vezető Veszprémet fogadják vasárnap; kapusunkat kérdeztük a meccsről.

A világ egyik legjobb csapata érkezik vasárnap

Szeptember eleje óta veretlen férfi kéziseinkre nagy feladat vár, a Veszprém jön az Elek Gyula Arénába.

Remek hajrával győztünk újra

Férfi kéziseink küzdős mérkőzésen múlták felül a Gyöngyöst, és újra felléptek a harmadik helyre.

Csörgő Kristóf szerint újabb „futós” meccs vár ránk

Férfi kéziseinkre a hétvégi Veszprém elleni csata előtt hétközi bajnoki vár a Gyöngyös ellen.

Egy újabb győzelem ismét dobogós helyet érhet

Férfi kéziseinknek az utóbbi időben jól ment a Gyöngyös ellen, szerdán is sikerben bíznak.

„Ez a hit és az akarat diadala volt!”

Férfi kézisienk óriási csatában megnyert PLER elleni bajnokija után a hatgólos Győri Mátyást kérdeztük.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin