Két és fél hetes szünet után játszik újra tétmérkőzést férfi kézilabdacsapatunk: a hónap elején – ki nem emlékezne? – hősies küzdelemben, a találkozó hajrájában összesítésben hatgólos hátrányból fordítva ejtettük ki a Steaua Bucuresti gárdáját, és történetünk során először bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe.
Persze, azóta sem teltek eseménytelenül a napok: a nemzetközi szünetben Lékai Máté a magyar, Jakub Mikita pedig a szlovák válogatottban játszott, míg Csörgő Kristófra a junior nemzeti együttesben számítottak. És ugye csoportellenfeleket is kaptunk az El-ben: a francia PAUC Handball, a svéd Ystads, az izlandi Valur, a német Flensburg és a spanyol Benidorm alakulatával kerültünk egy hatosba.
A fókusz azonban péntek estig kizárólag a következő riválison, az egyébként szintén a második számú nemzetközi kupasorozat főtábláján érdekelt Fejér B.Á.L.-Veszprémen van. A bakonyi együttes feltétlenül elismerést érdemel, amiért a második selejtezőkörben az idegenbeli négyólos veresége után hattal felülmúlta a nemzetközileg is jegyzett francia Chambery-t. Az NB I-es szereplésük viszont eddig kevésbé alakult a terveik szerint: az eddigi öt mérkőzésükön csak az újonc Ceglédet győzték le, és közben hazai pályán kaptak ki a közvetlen riválisuknak mondható Dabastól, így pillanatnyilag a tizedikek.
Az előző évadban százszázalékos mérleggel zártunk ellenük: február elején itthion 40-31-re, május végén pedig idegenben 32-28-ra győztünk. A veszprémiek új vezetőedzővel, Konkoly Csabával szerepelnek a mostani idényben, tavasszal Éles József klubtulajdonos irányította a társaságot, és Magyar-kupa ezüstérmet, valamint bajnoki tizedik helyet eredményezett a beugrása.
Ellenfelünkkel kapcsolatban friss hír, hogy korábban az utánpótlásunkban megfordult, első élvonalbeli gólját a Ferencvárosban szerző Ludmán Marcellel erősített, akit a Pick Szeged engedett el a szezon közben.
Ahogyan a veszprémiek, úgy a mieink is sűrű menetelés előtt állnak, jövő kedden indul az Európa-liga-csoportmeccsek sorozata, ezért nem is kérdés, hogy péntek este magabiztos teljesítménnyel és győzelemmel szeretnénk visszatérni a pályára a bő kéthetes szünet után, ezzel pedig nagy lendületet nyernénk a folytatásra.
K&H FÉRFI KÉZILABDALIGA
6. forduló
Ferencvárosi TC – Fejér B.Á.L.-Veszprém
Helyszín:Elek Gyula Aréna
Időpont: október 21., 18 óra
Játékvezetők: Rontó Ádám, Szanyi Péter
Jegyek: álló: 1500 Ft, ülő: 2500 Ft, online: ITT
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.