Férfi kézilabdacsapatunk az elmúlt évadban történelmi sikereket elért kerete az előttünk álló idényre is egy-két változástól eltekintve együtt marad. Az utánpótlás-válogatott szélső, Szepesi Zsombor érkezését már korábban bejelentettük, ezúttal pedig az FTC-Green Collect távozóiról adunk tájékoztatást.
Bohács Sándor négy szezon után köszön el a Népligettől. A 2019-ben a Budakalásztól érkezett balszélső 63 mérkőzésen 63 gólt szerzett zöld-fehér színekben, az elmúlt idényben az Európa-ligában is bemutatkozhatott, és a Valur elleni idegenbeli csoportmeccsen az első találatát is megszerezte a sorozatban.
– Mindenekelőtt szeretném megköszönni ezt a négy évet a Ferencvárosnak és a szurkolóknak, akiknek nagyon hálás vagyok. Boldog vagyok, amiért részese lehettem a mögöttünk hagyott történelmi szezonnak is. Az itt töltött szezonok sajnos nem a terveim szerint alakultak, nem sikerült elérnem minden célomat, de a csapatnak továbbra is sok sikert kívánok, azt szeretném, ha a fiúk a jövőben is megvalósítanák az álmaikat.
Török Ádámtól ideiglenes búcsúzunk, hiszen a következő idényre kölcsönben távozik a Dabashoz. Irányítónk a nyáron érkezett klubunkhoz, s rendkívül pechesen indult neki a szezon, a nyári alapozás hajrájában vállsérülést szenvedett. Felépülése után több meccsen is sokat hozzátett a csapat játékához, a legemlékezetesebb teljesítményét talán a PAUC elleni hazai, győztes El-meccsen nyújtotta – s mint később kiderült, az a két pont kulcsfontosságú volt a továbbjutás szempontjából is.
– Sajnos nem úgy alakult a szezonom, ahogy azt terveztem, mert pont az idény kezdetekor szenvedtem sérülést, amely után nehéz helyzetbe kerültem, hiszen négyen voltunk irányító poszton. Ezért döntöttem amellett, hogy elmegyek kölcsönbe Dabasra. Abban bízom, hogy ott újra sok játéklehetőséget kapok, és vissza tudom szerezni a korábbi formámat.
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.