A nemzetközi szünet alatt rangos felkészülési tornán vett részt a férfi junior kézilabda-válogatott, sőt, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy erősebb mezőny nem is nagyon érkezhetett volna a siófoki Id. Kiss Szilárd Sportcsarnokba – a múlt nyári kontinenstorna két döntőse (Spanyolország és Portugália), valamint a mindig erős szlovén gárdával mérték össze az erejüket a mieink.
Az Európa-bajnoki ötödik, a nyári U21-es vb-re készülő magyar együttes a Négy Nemzet-torna elődöntőjében az Eb-címvédő spanyolokkal találkozott, és roppant fordulatos mérkőzésen, 31-31-es döntetlen után végül hétméteresekkel maradt alul. Az összecsapáson két ferencvárosi játékos volt a válogatott legeredményesebbje, Imre Bence nyolcszor, Ónodi-Jánoskúti Máté pedig ötször talált a kapuba.
A bronzmeccsen aztán a portugálokkal szemben szintén hetesekkel alulmaradt Szlovénia következett: a mieink szinte végig vezetve, 32-29-es győzelmet arattak, és ezúttal mindhárom ferencvárosi játékos szerzett gólt, Imre ötöt, Ónodi-Jánoskúti hármat, Csörgő Kristóf pedig egyet. A tornát végül a fináléban elért 33-32-es sikerüknek köszönhetően a portugálok nyerték.
Ezzel egyidőben a kapus Balogh Ádámot, valamint Bredák Dominikot is a soraiban tudó serdülőválogatott Mátraházán készült, és játszott dupla felkészülési mérkőzést a románokkal. Pénteken 51-29-es, szombaton 40-28-as magyar győzelem született, Bredák a két találkozón összesen tizenhat gólt szerzett.
UTÁNPÓTLÁS KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Junior férfi Négy Nemzet-torna, Siófok
Elődöntő
Magyarország – Spanyolország 31-31 (20-17) – hétméteresekkel 3-5
A 3. helyért
Magyarország – Szlovénia 32-29 (17-14)
Serdülő fiú felkészülési mérkőzések, Mátraháza
Magyarország – Románia 51-29 (28-16)
Magyarország – Románia 40-28 (17-12)
(Fotó: EHF)
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.