A mieink remek győzelemből, a portugálok pedig a házigazda horvátoktól elszenvedett súlyos vereségből érkeztek a varasdi középdöntő első fordulójába az U19-es férfi kézilabda-világbajnokságon. Az újabb sikerrel a negyeddöntő kapujába vagy az esti horvát-szlovéntól függően akár a legjobb nyolc közé juthatott együttesünk.
Könnyű meccsre persze nem számíthattunk, már csak azért sem, mert nem sokkal a torna előtt Balatonbogláron vereséget szenvedtünk Portugáliától. Ezúttal viszont pazarul alakult a kezdés, három perc után 3-0-ra vezettünk, nem sokkal később pedig már négygólos magyar előnynél kért időt riválisunk (5-1).
Ezt követően továbbra is a mieink domináltak, többször elmentünk héttel is, végül a sok kétperces kiállítás miatt valamelyest zárkóztak a portugálok, de a félidei 16-11-gyel így sem lehettünk elégedetlenek.
A szünet után viszont teljesen megfordult a játék képe, 19-19-nél utol is ért minket ellenfelünk, ezt követően vezettünk ugyan újra három góllal, de a hajrá ismét nekik sikerült jobban, a portugálok 31-29-re győztek.
A vereséggel némileg lépéshátrányba került a csapat, ami azt jelenti, hogy a nyolc közé jutáshoz kedd este nagy valószínűséggel le kell győznie a horvátokat.
U19-ES FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Horvátország)
I. középdöntőcsoport, 1. forduló
Magyarország – Portugália 29-31 (16-11)
A magyar gólszerzők: Kovács T. 14, Csörgő 4, Terjék 3, Kathi 2, Szepesi 2, Tóth L. 2, Fekete 1, Molnár 1
A másik mérkőzésen: Horvátország – Szlovénia (később játsszák)
Az ifjúsági válogatott vb-kerete:
Kapusok: Lovistyek László (BFKA-Balatonfüred), Radvánszki Attila (NEKA)
Jobbszélsők: Szűcs Balázs (OTP Bank-Pick Szeged), Terjék Roland (Montpellier HB, francia)
Jobbátlövők: Kathi Sándor (NEKA), Nagy Ádám (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
Irányítók: Czabula Máté Huba (BFKA-Veszprém), Csörgő Kristóf (FTC-Green Collect), Hermann Hunor (BFKA-Balatonfüred), Tóth Levente (BFKA-Balatonfüred)
Beálló: Balogh Botond (BFKA-Veszprém), Fekete Gellért (OTP Bank-Pick Szeged), Török-Vida Zsombor (BFKA-Balatonfüred)
Balátlövők: Balogh Dániel (OTP Bank-Pick Szeged), Fercsik Dániel (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Kovács Tamás (NEKA)
Balszélsők: Molnár Robin (OTP Bank-Pick Szeged), Szepesi Zsombor (FTC-Green Collect)
(Fotó: Croatia 2023/Kollektiff images)
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.