Kiváló formában kezdte a tavaszi szezont az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, amely az első öt februári mérkőzését megnyerte, hibátlan maradt a bajnokságban, a Magyar Kupában és az Európa-kupában is. Ha pedig a tavalyi év két utolsó sikerét is hozzáadjuk a mérleghez, elmondható, hogy hét meccse százszázalékosak vagyunk – ezt a sorozatot szeretnénk továbbvinni kedd este is.
Ezt a Gyöngyös ellen kell megtennünk, amellyel a jelenlegi idényben már kétszer is találkoztunk, előbb az idegenbeli bajnokin, majd február elején a Magyar Kupa IV. fordulójában arattunk magabiztos győzelmet – nagyon fontos, hogy kedd este ismét mi örülhessünk a végén, hiszen már most látszik, szoros versenyfutás lehet a nemzetközi kupaindulást érő helyekért.
Riválisunk vegyes eredményeket ért el az elmúlt hetekben. A kupameccs után a szezon talán legnagyobb meglepetését szolgáltatva legyőzte a Szegedet, majd pontot vesztett a kiesés elől menekülő PLER otthonában, szombaton pedig nem tudott bravúrt elérni a Telekom Veszprém ellen.
Az biztos, hogy a hazai élvonal egyik leggyorsabb együttese látogat az Elek Gyula Arénába, a találkozó előtti beharangozó videónkban, Debreczeni Dávidot kérdeztük erről.
A kedden 18 órakor kezdődő mérkőzésre elérhetők a belépők, bővebb jegyinformáció cikkünk végén!
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
16. forduló
FTC-Green Collect – HE-DO B.Braun Gyöngyös
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. február 27., 18:00
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Jegyek: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig szombaton az összecsapást megelőző két órában a Kismartoni úti jegypénztárban.
A helyszínen a jegyvásárlás mellett lehetőség van szurkolói kártya kiváltására is.
Pénztárnyitás: 16:00
Kapunyitás: 16:30
A szinte tökéletes kezdés után utolsó pillanatokban kapott góllal kaptak ki férfi kéziseink Komlón.
Férfi kéziseink az Európa-liga-búcsú és a Tatabánya elleni hazai rangadó között Komlón kezdenek az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője szerint ez a győzelem jó alap lehet az előttünk álló bajnokikra – VIDEÓ!
Férfi kéziseink felálltak a múlt heti pofon után, és itthon legyőzték a dán Silkeborgot az El-ben.
Férfi kéziseink nagy hátrányból várják az El-selejtező visszavágóját, amelyen mindenképpen javítanának.
Nem volt esélyünk szoros eredményre a Silkeborg vendégeként a férfi kézi El-selejtezőn.
Férfi kéziseink már a helyszínen készülnek a Silkeborg elleni Európa-liga selejtező odavágójára.
Férfi kézisienk szombaton dániai El-selejtezővel kezdik az idényt, klasszisokkal felálló rivális következik.