Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a kajak-kenusok Budapest, Pest megye Bajnoksága, ami az utánpótlás korú versenyzők számára a Magyar Bajnokságra is kvalifikációs verseny volt.
A fradista gyerekek többsége sikeresen vette a kvalifikációt, közülük is ki kell emelni Fölsz Eszter teljesítményét, aki tavalyhoz hasonlóan idén is győzni tudott. Rajta kívül a Fodor Ádám-Kun Zsombor párosunk K2 500 méteren szerzett bronzérmet, míg K4 1000 méteren Makai Dominikkel és Fodor Attilával kiegészülve a második helyen zártak.
További döntős helyezettjeink:
Cseh Panna K1 500 m és K1 1000 m 7. hely
Szabó Kristóf K1 1000 m 9. hely, K1 2000 m 8. hely
Mógor Kiara K1 1000 m 4. hely, K1 500 m 8. hely
Csekő Máté K1 2000 m 7. hely
Kun Zsombor-Kreiter Csanád K2 2000 m 7. hely
Molnár Rebeka a kenu mellett sárkányhajósként is remekel. Most bemutatta a különleges hajót - VIDEÓ!
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.
Kenusunk a C-2 500 döntőjében szerepelt.
Kenusunk a rossz rajt után nem tudott javítani a szegedi kajak-kenu Eb-n, készülhet az C-2 500 döntőjére.
Világbajnok kenusunk nagyot csatázott a péntek délelőtti középfutamban, másodikként jutott döntőbe.
Kenusunk Hajdu Jonatánnal párban jutott be a táv döntőjébe a szegedi kontinensviadalon.
Egyesületünk versenyzője újra nyert a szegedi válogatón.
Kozák Danuta K-1 500-on hatodik lett, míg Balla Virág C-1 200-on harmadikként ért célba.