Az elmúlt héten négy nagyon keresztül Szegeden zajlott a Serdülő, Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Magyar Bajnokság, amelyen az FTC szakosztálya népes csapattal indult.
Versenyzőink összesen négy érmet, köztük egy ezüstöt és három bronzot nyertek a Maty-éren. Második helyen zárt az ifjúsági (U17-U18) korosztályban a K4 Vegyes 500 méteres versenyszámban induló, Somodi Laura Petra, Fodor Attila, Makai Dominik, Cseh Panna összeállítású hajónk.
Kenuzónk, Kőhalmi Helga Szidónia az U23-asok C1 200 és 500 méteres távján szerzett bronzérmet, illetve szintén a dobogó legalsó fokára állhatott fel a Szabó Kristóf, Fodor Ádám, Kreiter Csanád, Kun Zsombor Lehet összetételű, a serdülőknél induló egységünk K4 500 méteren. Ezeken kívül még számos pontszerző, illetve döntős helyezést értek el a ferencvárosi fiatalok.
Kajak-kenu szakosztályunk klasszisa az olimpiai ezüstök után Los Angelesben aranyat szeretne nyerni - VIDEÓ!
Varga Ádám mostantól az FTC színeiben küzd azért, hogy a következő olimpián megszerezze az aranyat - VIDEÓ!
Kajak-kenu szakosztályunk új vezetője gyerekként még a Fradiban úszott és focizott – VIDEÓ!
Magyar bajnok, korábbi kajakozónk a legmagasabb szintre szeretné emelni a szakosztály presztízsét - VIDEÓ
Az FTC versenyzője egyéniben is dobogós helyen végzett.
Az FTC versenyzője a szamarkandi világbajnokságon szerepelt.
Egyesületünk versenyzője párosban végzett a második helyen.
Kenusunk Fejes Dániellel párban jutott be az egy kilométeres táv döntőjébe Üzbegisztánban.