Kozák Danuta a Szegeden rendezett olimpiai válogatón K1 500 méteren nagy előnnyel győzött, és ezzel ő indulhat majd ezen a távon a Tokióban rendezendő olimpián. Danutának ezzel nagy esélye nyílik arra, hogy triplázzon ezen a távon, ugyanis 500-on 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is ő győzedelmeskedett.
Ötszörös olimpiai, tizennégyszeres világ- és tizenhétszeres Európa-bajnokunk nagy valószínűséggel, ezzel a győzelmével a négyesbe is megváltotta a helyét.
Molnár Rebeka a kenu mellett sárkányhajósként is remekel. Most bemutatta a különleges hajót - VIDEÓ!
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.
Kenusunk a C-2 500 döntőjében szerepelt.
Kenusunk a rossz rajt után nem tudott javítani a szegedi kajak-kenu Eb-n, készülhet az C-2 500 döntőjére.
Világbajnok kenusunk nagyot csatázott a péntek délelőtti középfutamban, másodikként jutott döntőbe.
Kenusunk Hajdu Jonatánnal párban jutott be a táv döntőjébe a szegedi kontinensviadalon.
Egyesületünk versenyzője újra nyert a szegedi válogatón.
Kozák Danuta K-1 500-on hatodik lett, míg Balla Virág C-1 200-on harmadikként ért célba.