Április 30-án kezdődött és május 2-án zárul a kajak-kenusok első olimpiai válogatóversenye Szolnokon. Május 1-jén, szerdán Kozák Danuta is vízre szállt, 15-szörös világ- és 17-szeres Európa-bajnokunk utoljára a 2021-es koppenhágai világbajnokságon versenyzett, azóta műtéten esett át és megszületett második gyermeke is. Klasszisunk először K2 500 méteren Csipes Tamarával egy hajóban állt rajthoz és remek versenyzéssel győztek. Ugyanezen a távon Medveczky Erika a Kis-Duna SE sportolójával, Szegedi Angelina Judittal párban a hetedik helyen zárt.
A férfiaknál kenusunkért, Adolf Balázsért izgulhattunk, aki C2 500 méteren Hajdu Jonatánnal egy hajóban utasított maga mögé mindenkit.
Balla Virág C1 200 méteren második lett az előfutamában, így bejutott a szám délutáni döntőjébe, ahol végül az ötödik helyen végzett.
Kozák Danuta a délelőtti K2-es győzelme után ezúttal a négyes tagjaként, páros partnerével, Csipes Tamarával, illetve Gazsó Alida Dórával és Hadvina Dórával egy hajóban 500 méteren is diadalmaskodott, míg Medveczky Erika Rendessy Eszterrel, Lucz Annával és Kiss Blankával a negyedik helyen zárt.
Kenusunk, Adolf Balázs C-1 5000 méteren állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A szegedi világkupán négyszeres világbajnok kenusunk C-2 500 méteren Hajdu Jonatánnal lett harmadik.
Négyszeres világbajnokunk magabiztosan győzött az idei első válogatóversenyen.
Hatszoros olimpiai bajnok kajakozónk párosban és négyesben is indul a szolnoki válogatóversenyen.
Kajakozónk, Medveczky Erika csodálatos kisfiáról és olimpiai álmairól mesélt – VIDEÓ
Ismerje meg közelebbről a Fradi többszörös világbajnok új igazolását, a kenus Adolf Balázst – VIDEÓ!
A kenus Adolf Balázs büszke rá, hogy csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
Fiatal kajakozóink a kemény munka mellett azért a pihenésre és a csapatépítésre is időt szakítanak – VIDEÓ