Június 18-20. között Szolnokon rendezték meg a kajak-kenusok 2019-es II. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóversenyét. A lehető legrangosabb mezőny gyűlt össze, hiszen a felnőtteknél az Európa Játékokra és az augusztusi, szegedi világbajnokságra is voltak még kiadó helyek a magyar válogatottban. Az FTC-Rekontir kajak-kenu szakosztály rutinos versenyzői közül Pauman Dánielnek és Kugler Attilának volt reális esélye dobogóközeli eredményeket elérni, míg a fiatalok közül a magát a felnőtt mezőnyben is megmutató Kirkov Valentinnek a tisztes helytállás lehetett a célja, míg Keresztes Kristóftól és Fekete Dorinától az ifjúsági korosztályban várhattunk helyezéseket.
A ferencvárosi kajakosok közül a legjobban Pauman Dánielnek sikerült a verseny, aki rögtön az első napon egy remek második helyet szerzett a "királyszámban", K1 férfi 1000 méteren. Ez az ezüstérem azért is csillog nagyon szépen, mert mindössze az ezen a távon egy ideje verhetetlen Kopasz Bálintot nem sikerült megelőznie a Fradi korábbi olimpiai érmes rutinos klasszisának.
Pauman a nyitónap után a zárónapon is begyűjtött egy remek ezüstöt, ezúttal a leghosszabb, 5000 méteres távon. A felnőtt versenyszámokban indulók közül még Kugler Attilának jött össze két döntős helyezés, aki 500 méteren egyesben 9., párosban Paumannal párban 6. lett.
Az ifjúsági mezőnyben Keresztes Kristóf fő számában, 200 méteren ezúttal mindössze az 5. helyen ért célba, míg 500 méteren idei állandó párjával, az óbudai Pyszny Zsomborral a 4. helyet szerezték meg a párosok döntőjében.
Az FTC-Rekontir versenyzőinek összes, részletes eredménye a válogatóról IDE kattintva érhető el.
Molnár Rebeka a kenu mellett sárkányhajósként is remekel. Most bemutatta a különleges hajót - VIDEÓ!
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.
Kenusunk a C-2 500 döntőjében szerepelt.
Kenusunk a rossz rajt után nem tudott javítani a szegedi kajak-kenu Eb-n, készülhet az C-2 500 döntőjére.
Világbajnok kenusunk nagyot csatázott a péntek délelőtti középfutamban, másodikként jutott döntőbe.
Kenusunk Hajdu Jonatánnal párban jutott be a táv döntőjébe a szegedi kontinensviadalon.
Egyesületünk versenyzője újra nyert a szegedi válogatón.
Kozák Danuta K-1 500-on hatodik lett, míg Balla Virág C-1 200-on harmadikként ért célba.