Véget ért a kajak-kenusok Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnoksága, amelynek négy versenynapján összesen 121 számban hirdettek országos bajnokot.
Az ob az U15-ös, U16-os és U17-es korú fiatalok számára különös jelentőséggel bírt, hiszen a Maty-éren elért eredmények alapján alakul majd ki a poznani Olimpiai Reménységek Versenyére utazó magyar válogatott keret.
A Ferencváros kajak-kenu szakosztályának ifjú versenyzői összesen négy érmet szereztek a négynapos versenyen. Az U15-ötösöknél fiú K2 2000 méteren a Macsek Lajos-Csekő Máté duó (a borítóképen zöld felsőben) lett második, míg a lányoknál az U17-U18-as korosztályban K2 5000 méteren a Cseh Panna-Fölsz Eszter kettős második lett, a két lány pedig tagja volt a K4 500 méteren bronzérmes hajónak is. Emellett U23-as női kenu kettes tagjaként Fehér Anna is felállhatott a dobogó legalsó fokára.
A részletes eredmények IDE kattintva böngészhetőek.
Kajak-kenu szakosztályunk klasszisa az olimpiai ezüstök után Los Angelesben aranyat szeretne nyerni - VIDEÓ!
Varga Ádám mostantól az FTC színeiben küzd azért, hogy a következő olimpián megszerezze az aranyat - VIDEÓ!
Kajak-kenu szakosztályunk új vezetője gyerekként még a Fradiban úszott és focizott – VIDEÓ!
Magyar bajnok, korábbi kajakozónk a legmagasabb szintre szeretné emelni a szakosztály presztízsét - VIDEÓ
Az FTC versenyzője egyéniben is dobogós helyen végzett.
Az FTC versenyzője a szamarkandi világbajnokságon szerepelt.
Egyesületünk versenyzője párosban végzett a második helyen.
Kenusunk Fejes Dániellel párban jutott be az egy kilométeres táv döntőjébe Üzbegisztánban.