Az alapítvány fő célja, hogy támogassa a tehetséges fiatalok oktatását és sportpályafutását, kiemelten a magyar sikersportágnak számítói kajak-kenu utánpótlás versenyzőit.
A korábbi évekhez hasonlóan a Kovács István Alapítvány kuratóriuma idén is díjazta azokat a fiatalokat, akik kiemelkedő tanulmányi-, sport-, művészeti és közösségi munkában értek el kiváló eredményeket az elmúlt évben. A Művészetek Palotája Üvegtermében megrendezett ünnepségen a 37 díjazott körül az FTC-Rekontir kajak-kenu szakosztályának három nagy tehetsége, Fekete Dorina – aki a múlt héten szintén díjat kapott a Ferencvárosi Sportgálán –, Keresztes Kristóf (a képen balról az első) és Gazdag Marcell (a képen jobbról a második) is elismerésben részesült.
A díjazottakhoz a támogatás az Albert Alapítvány közreműködésével jutott el.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Molnár Rebeka a kenu mellett sárkányhajósként is remekel. Most bemutatta a különleges hajót - VIDEÓ!
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.
Kenusunk a C-2 500 döntőjében szerepelt.
Kenusunk a rossz rajt után nem tudott javítani a szegedi kajak-kenu Eb-n, készülhet az C-2 500 döntőjére.
Világbajnok kenusunk nagyot csatázott a péntek délelőtti középfutamban, másodikként jutott döntőbe.
Kenusunk Hajdu Jonatánnal párban jutott be a táv döntőjébe a szegedi kontinensviadalon.
Egyesületünk versenyzője újra nyert a szegedi válogatón.
Kozák Danuta K-1 500-on hatodik lett, míg Balla Virág C-1 200-on harmadikként ért célba.