2024. június 16.
Adolf Balázs Európa-bajnok 5000 méteren
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.

A C-1 1000 méter és a C-2 500 méter döntője után már harmadik fináléjában, ezúttal 5000 méteren állt rajthoz négyszeres világbajnok kenusunk a szegedi Európa-bajnokságon. Adolf Balázs a szám egyik esélyeseként rajtolt el, végig együtt haladt riválisával, Ivan Patapenkával, majd az utolsó kör elején az élre állt, a győzelmet pedig senki nem vehette el tőle.

Adolf Balázs így négy világbajnoki cím után Szegeden megszerezte első Európa-bajnoki aranyérmét.

- A fehérorosz srác nem akarta, hogy előre menjek. Kihasználtam, pihentem a vizén. Azt hiszem, ez nagyon tanulságos volt neki, többet nem fogja elkövetni ezt a hibát. Éreztem, hogy pihent vagyok, egyedül a meleg és a kiszáradás nehezítette a dolgomat. Hagyhattam volna, hogy a végén döntsem el, de inkább biztonságra törekedtem, így az utolsó kör elején megelőztem – mondta a verseny után a friss Eb-aranyérmes Adolf Balázs.

Cikkajánló

Varga Ádám a fizikában is ász

Kajak-kenu szakosztályunk klasszisa az olimpiai ezüstök után Los Angelesben aranyat szeretne nyerni - VIDEÓ!

Kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakozót igazoltunk

Varga Ádám mostantól az FTC színeiben küzd azért, hogy a következő olimpián megszerezze az aranyat - VIDEÓ!

Lesznek nagy igazolások? Kucsera Gábor válaszolt

Kajak-kenu szakosztályunk új vezetője gyerekként még a Fradiban úszott és focizott – VIDEÓ!

Kucsera Gábor kajak-kenu szakosztályunk új vezetője

Magyar bajnok, korábbi kajakozónk a legmagasabb szintre szeretné emelni a szakosztály presztízsét - VIDEÓ

Adolf Balázs világbajnoki bronzérmes

Az FTC versenyzője egyéniben is dobogós helyen végzett.

Balla Virág világbajnoki ötödik

Az FTC versenyzője a szamarkandi világbajnokságon szerepelt.

Adolf Balázs világbajnoki ezüstérmes

Egyesületünk versenyzője párosban végzett a második helyen.

Adolf Balázs döntőbe jutott C-2 1000 méteren

Kenusunk Fejes Dániellel párban jutott be az egy kilométeres táv döntőjébe Üzbegisztánban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin