2020. július 29-e jeles nap a magyar sport és az FTC életében: 80. születésnapját ünnepli klubunk korábbi kiváló sportolója, Sarlós György, aki az 1968-as mexikóvárosi olimpián a később Ezüstnégyes néven emlegetett egység egyetlen fradista tagjaként ötkarikás ezüstérmet szerzett.
Ez a magyar evezőssport máig legjobb eredménye. Gyuri bácsi 80 évesen is kiváló egészségnek örvend, és nagy örömmel idézte fel több mint hatvan évvel ezelőtt kezdődött, sikerekkel tarkított pályafutását.
Molnár Rebeka a kenu mellett sárkányhajósként is remekel. Most bemutatta a különleges hajót - VIDEÓ!
Négy világbajnoki cím után kenusunk Szegeden szerezte meg első Európa-bajnoki címét.
Kenusunk a C-2 500 döntőjében szerepelt.
Kenusunk a rossz rajt után nem tudott javítani a szegedi kajak-kenu Eb-n, készülhet az C-2 500 döntőjére.
Világbajnok kenusunk nagyot csatázott a péntek délelőtti középfutamban, másodikként jutott döntőbe.
Kenusunk Hajdu Jonatánnal párban jutott be a táv döntőjébe a szegedi kontinensviadalon.
Egyesületünk versenyzője újra nyert a szegedi válogatón.
Kozák Danuta K-1 500-on hatodik lett, míg Balla Virág C-1 200-on harmadikként ért célba.