2018 emlékezetes év a ferencvárosi jégkorong számára. A szakosztály fennállása 90. születésnapját ünnepli, a felnőtt férfi csapat újjáalakult kerettel és új koncepcióval vág neki az Erste Ligának, emellett az is hivatalossá vált, hogy 2010 után ismét lesz női jégkorongcsapata az FTC-nek!
A szakág eredetileg 2002-ben alakult, amikor az Amazonok női csapata a Fradi égisze alatt szerveződött újjá. A csapat új színeihez méltó módon szerepelt, néhány év alatt kétszer elhódította a magyar bajnoki címet, egyszer a Magyar Kupát, míg az erős nemzetközi női ligában, az EWHL-ben egyszer sikerült odaérni a hatodik helyre, de a BEK-ben is megmutathatták magukat a fradista lányok. A csapat azonban 2010-ben némileg váratlanul feloszlott, és egészen 2018-ig kellett várni rá, hogy újra legyen női jégkorong a Ferencvárosban.A rendkívül fiatal keret (a csapat jelenlegi legidősebb játékosa 1996-os születésű, a legfiatalabb 2006-os, az átlagéletkor 16,4 év) Dörök Rudolf vezetőedző szakmai irányítása mellett készül. A csapat gerince a trénerrel együtt a Gepárd női csapatától csatlakozott a Fradihoz, de olyan lány is akad köztük, aki már eddig is a Fradi utánpótlásában pallérozódott, fiúk között.
A Ferencváros rögtön az első idényében komoly terhelésnek lesz kitéve, elindulnak ugyanis a női OB I és OB II mellett az osztrák bázisú női ligában, a DEBL-ben (Damen Eishockey Bundesliga) is. Emellett egy szövetségi kezdeményezés nyomán a MAC Marilyn csapatával közösen, Budapest Select U25 néven több fradista lány ott lesz az egyik legrangosabb európai női liga, az EWHL mezőnyében is.
Dörök Rudolf vezetőedző bemutatkozó nyilatkozatában elmondta, bár többen játszottak már együtt, összességében teljesen új csapatot kell építenie, ami komoly kihívás elé állítja a lányokat és a szakvezetést is, de éppen ezért izgatottan várják az előttük álló időszakot.
„16 éve edzősködöm, két évvel ezelőtt a Gepárdnál lettem a női csapat edzője. Az első szezonban még csak az OB II-ben szerepeltünk, a második idényben viszont már egy osztállyal feljebb, sőt, a DEBL-ben is indultunk, amit rögtön meg is nyertünk. Hudák Gábor és Pindák László kezdeményezésére érkeztem a Fradihoz, hogy építsek egy női csapatot. Szívesen elfogadtam a felkérést, ráadásul tizenegy lány követett az előző csapatomtól. Az itteni lányok először kicsit félénkek voltak, de túl vagyunk az ismerkedésen, mindenki jól vette az akadályt. Nagyon várom a következő szezont, nagyon sok mérkőzésünk lesz. Talán a DEBL-szereplés lesz a legfontosabb, de az OB I-re és az OB II-re és a Magyar Kupára is nagyon odafigyelünk, hiszen mindenhol a Fradi színeit képviseljük” – mondta Dörök Rudolf. A szakember azt is hozzátette, nagyon nem lesz egyszerű dolguk a játékosoknak, hiszen lesz olyan lány, akinek az EWHL-lel együtt 70-80 meccse lesz az idényben, sőt olyan is van, aki a korosztályos fiú bajnokságokban is szerepel, de az a bizonyos Fradi-szív átsegítheti őket a nehézségeken.
„Hatéves korom óta Fradi-drukker vagyok, elképesztően jó érzés számomra, hogy itt lehetek, és én építhetem újjá a Fradi női jégkorong szakágát. Természetesen érzem azt, hogy ez hatalmas felelősség is, hiszen korábban már volt az FTC-nek női csapata, amelyik nagyon jól szerepelt. A példa tehát adott, szeretnénk őket utolérni, vagy akár felülmúlni is. A lányok szerintem tisztában vannak vele, hová kerültek, érzik a zöld-fehér színek súlyát, igyekszünk mi edzők is elültetni bennük, mit jelent a Ferencváros színeiben sportolni” – zárta gondolatait trénerünk.
A keret egyik rutinos tagja, a már a válogatottságig is eljutó Pavuk Petra már tudja, milyen érzés fradistának lenni.
„Körülbelül tíz éve jégkorongozom, az előző szezonban már szerepeltem a Fradi színeiben a fiú utánpótlásban. Akkor még nem volt női csapat, ez egy új helyzet. Nagyon sokat kell tanulnunk, sokaknak hozzá kell szokniuk a közeghez. De mindenképpen pluszt jelenthet, hogy az FTC csapata vagyunk, ráadásul bő a keret, több a játékostárs, nagyobb a merítési lehetőség. Ez pedig jól fog jönni a tétmeccseken is, a DEBL-ben ugyanis szeretnénk olyan jól szerepelni, mint tavaly a Gepárddal, amellyel megnyertük a ligát.”
A mindössze 18 éves kora ellenére szintén rutinos játékosnak számító Söléd Orsolyának sem új a fradista közeg, az viszont igen, hogy színtiszta női csapattal játsszon végig egy teljes szezont, éppen ezért várja már nagyon a rajtot.
„Ez lesz a hetedik szezonom jégkorongozóként. A KSI-ben tanultam meg a sportág alapjait, onnan kerültem a Fradiba, azóta is itt játszom. Nagyon izgatott vagyok, eddig egyetlen tisztán női csapatban játszottam. Ráadásul rögtön nagy kihívások várnak ránk, a DEBL-ben tavaly a Gepárd magasra tette a lécet, az EWHL is egy izgalmas kaland lesz, az OB I-ben pedig elérhető cél az aranyérem. Még akkor is, ha tényleg nagyon új ez az egész sokaknak, nekem is ez az első női edzőtáborom. De eddig nagyon jó, nem kell külön öltözni, mint a fiúknál, sok zenét hallgatunk, jól érezzük magunkat az öltözőben!”
A kezdés tehát biztató, a többi pedig kiderül a szeptemberben kezdődő idényben. Az FTC női jégkorongcsapata hazai mérkőzéseit klubunk utánpótlásának sátras pályáján játssza, a Könyves Kálmán körúti Siketek sporttelepen.
A csapat edzéséről készült képgaléria elérhető a jégkorong szakosztály hivatalos Facebook oldalán IDE kattintva.
Női jégkorongozóink 6-0-ra kikaptak a Hokiklub Budapest csapatától az OB I-ben.
Női OB I-es jégkorongcsapatunk először találkozik a Hokiklub Budapest együttesével, méghozzá hazai pályán.
Női jégkorongozóink a MAC Budapest együttesével csapnak össze a Kisstadionban.
Női hokisaink 4-2-re kikaptak az osztrák bázisú DEBL-ben a szintén budapesti HKB együttesétől.
Női jégkorongozóink 6-3-as vereséget szenvedtek hazai pályán az EWHL-es BJA csapatától.
Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata hazai pályán játssza első bajnokiját a BJA együttese ellen.
Női jégkorongozóink hazai pályán 11-3-ra kikaptak a Villach csapatától az osztrák bázisú ligában.
Női hokisaink kapott gól nélküli, 3-0-s győzelmet arattak a Capitals otthonában az osztrák bázisú ligában.