2024. szeptember 28.
Újabb győzelem a DEBL-ben
Női hokisaink hazai pályán arattak 4-3-as, hosszabbításos győzelmet a Graz ellen az osztrák bázisú ligában.

Női hokisaink a múlt héten Veszprémben kezdték meg a szereplést az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban, a DEBL-ben, ahonnan remek győzelemmel tértek haza. Következő ellenfelét, az EC Graz Huskies II csapatát már hazai pályán fogadta az FTC-Telekom.

Nem indult jól a mérkőzés, már az ötödik percben megszerezte a vezetést a vendég együttes (0-1), de nem kellett egy perc sem a mieinknek, Kovács-Ferenc Lorin góljával egyenlítettünk (1-1). A harmad felénél emberelőnybe is kerültünk, amit kevesebb, mint fél perc alatt ki is használtak a lányok, ezúttal Kosztya Laura volt a befejező ember (2-1). Az egygólos előny a második harmad elejéig tartott, a korongbedobás után ugyanis szinte egyből egyenlített a Graz (2-2). A harmad felénél ismét emberelőnybe kerültünk, Gottlibet Zóra révén pedig a második fórunkat is gólra váltottuk (3-2). Nem örülhettünk sajnos sokáig, mert egy percen belül jött az újabb egyenlítő találat a vendégektől (3-3). Több gól már nem esett, annak ellenére sem, hogy a Graz háromszor annyi kapura lövéssel próbálkozott, mint a Ferencváros, így jöhetett a hosszabbítás. Sportszerűtlen magatartás miatt ellenfelünk rögtön a túlóra elején 2+2 perces emberhátrányt szedett össze, a kiváló emberelőnykihasználásunk pedig most sem hagyta cserben a csapatot, ezúttal is éltünk a lehetőséggel, és Kovács-Ferenc önmaga második, csapata negyedik góljával lezárta a találkozót (4-3).

Az FTC-Telekom kettőből két győzelemmel vett remek rajtot a DEBL alapszakaszában, folytatás rögtön másnap, vasárnap délelőtt, szintén hazai jégen.

Női Jégkorong, DEBL, alapszakasz

FTC-Telekom – EC Graz Huskies II 4-3 (2-1, 1-2, 0-0, 1-0) Hosszabbítás után

FTC-Telekom: Bauer (Kaposvári) – Algács, Nyers, Péter Cs., Gottlibet, Nemszilaj – Balogh, Sőléd, Kovács-Ferencz, Hidasi Sz., Kosztya – Popov, Veszelovszki, Maár, Vezetőedző: Holzer Bernadett

EC Graz Huskies II: Horakova (Kronberger) – Waidacher, Klamminger, Rumpl, Ausperger, Jessenko – Pirker, Wacik, Tendl, Wolf, Kling – Schneeberger, Lopatina, Kafkova, Lincender, West, Vezetőedző: Daria Tsymyrenko

Gólok: Kovács-Ferenc (06:14, Kosztya), Kosztya (08:23 EE), Gottlibet (31:14 EE, Sőléd), Kovács-Ferenc (64:19 EE, Gottlibet, Sőléd) illetve Klamminger (05:34, Rumpl), Wolf (21:51), Rumpl (32:10, Klamminger)

Cikkajánló

Elvesztettük veretlenségünket a DEBL-ben

Női jégkorongozóink hazai pályán 11-3-ra kikaptak a Villach csapatától az osztrák bázisú ligában.

Megvan a negyedik győzelem a DEBL-ben

Női hokisaink kapott gól nélküli, 3-0-s győzelmet arattak a Capitals otthonában az osztrák bázisú ligában.

Vereség az U25A első meccsén

Női hokisaink a MAC Budapest csapata ellen szenvedtek 4-2-es vereséget idegenben.

Zsinórban a harmadik győzelem is megvan a DEBL-ben

Női jégkorongozóink magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak az osztrák bázisú bajnokság legutóbbi mérkőzésén.

„Tavalyhoz képest nagyon sokat fejlődtek a lányok”

Női jégkorongozóink számára is elindult az új szezon, ami ezúttal is tele lesz kihívásokkal.

Győzelem a szezon első DEBL-meccsén

Női jégkorongozóink idegenben 3-1-re legyőzték a veszprémi Rampage csapatát.

Nemzetközi tornán jártak női hokisaink

A Fradi Erdélyben vett részt a női Négy Nemzet Tornán, amelyen harmadikként zárt Holzer Bernadett csapata.

„Sok fiatal játékos megmutathatta magát”

Női jégkorongozóink vezetőedzője, Holzer Bernadett röviden értékelt a 2023/24-es szezont követően.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin