Ahogy arról korábban beszámoltunk, női jégkorongozóink az alapszakaszt követően az OB I bronzpárharcában voltak érdekeltek, ahol a BJA csapatával küzdöttek a harmadik helyért. A két győzelemig tartó párharc első találkozóját az FTC Sátras jégpályán 7-1-re a vendég BJA nyerte. A második találkozóra egy héttel később a Tüskesátorban került sor.
Akárcsak az első mérkőzésen, ezúttal is jobban kezdett a BJA, Rebecca Brown már a harmadik percben megszerezte a vezetést (1-0), majd alig egy percen belül két gólt is kaptunk, előbb Romana Haluskova talált be (2-0), majd Hajdu Lili lövése jutott a hálóba (3-0). A szünet előtt tovább növelte előnyét a hazai gárda Horváth Maja góljával (4-0). A második harmad elején Brown kétszer is eredményes volt (6-0), második gólja után ráadásul még emberelőnybe is került ellenfelünk, amit Bereczki Blanka használt ki (7-0). Hiába a hatalmas előny, a fiatal csapatunknál jóval komolyabb erőkből álló BJA nem fogta vissza magát, Romana Haluskova újabb gólt szerzett (8-0), és még a szünet előtt Schneider Kata is feliratkozott a hazai gólszerzők közé (9-0). A szünet után kiállítások révén több lehetősége is volt a mieinknek a szépítésre, de egyiket sem sikerült gólra váltani, sőt, az első kiállításából gólt szerzett a BJA, amivel Torontáli Anna lezárta a mérkőzést (10-0).
Női OB I-es csapatunk két vereséggel zárta a bronzmérkőzést, így a negyedik helyen végzett a bajnokságban.
Női Jégkorong, OB I, bronzmérkőzés
BJA – FTC-Telekom 10-0 (4-0, 5-0, 1-0)
BJA: Milibák (Schober) – Chlepkó, Imets, R. Haluskova, Brown, Bátyi – Hajdú, Schneider, Horváth M., Sághy, Torontáli – Lazic, S. Haluskova, Szalai, Kerkovits, Bereczki – Gyula R., Szederkényi, Vezetőedző: Zaka Norbert
FTC-Telekom: Bauer – Algács, Balogh, Nemszilaj, Sőléd, Kovács-Ferenc – Nyers, Keresztes, Kosztya, Hidasi, Maár – Wengrin, Vezetőedző: Holzer Bernadett
Gólok: Brown (03:06, Chlepkó), R. Haluskova (05:38, Brown, Imets), Hajdu (06:45, Kerkovits), Horváth (14:59, Sághy), Brown (21:02, Bátyi), Brown (26:20, R. Haluskova, Bátyi), Bereczki (26:48, Chlepkó, Torontáli), R. Haluskova (33:08, Brown), Schneider (35:41, Sághy, Hováth M.), Torontáli (46:19 EH)
Női hokisaink az U25 B elődöntő második meccsén 3-1-re kikaptak a Veszprém csapatától, irány a bronzpárharc.
Női hokisaink 3-3-as döntetlennel zártak a bécsi Women Capitals ellen, így nem jutottak be a Final Fourba.
Női jégkorongozóink 5-1-re kikaptak Bécsben az EAC Women Capitals csapatától a negyeddöntő első meccsén.
Női hokisaink 16-0-ra kikaptak a Rampage Womens csapatától az elődöntő első meccsén.
Női jégkorongozóink 7-1-re kikaptak a BJA együttesétől az OB I harmadik helyéért folyó párharc első meccsén.
Női jégkorongozóink a BJA együttesével vívnak két győzelemig tartó párharcot a magyar bajnoki bronzéremért.
Női jégkorongzóink hazai pályán 4-2-re legyőzték a Women Capitals csapatát az osztrák bázisú ligában.
A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk is az alapszakasz végéhez érkezett.