Szombat kora délután ismét pályára léptek női jégkorongozóink az osztrák bázisú DEBL-ben, csapatunk ezúttal a Women Capitals otthonába, Bécsbe látogatott. Lányaink zsinórban három győzelemmel, magabiztosan érkeztek a mérkőzésre.
Kiegyenlítetten kezdődött a találkozó, a kezdeményezést a hazaiak ragadták magukhoz, ez a lövések számán is meglátszott, 13 alkalommal lőtték kapura a pakkot, míg a mieink csak nyolc alkalommal jutottak el idáig, azonban gól egyik oldalon sem született. A második harmad is hasonló ütemben zajlott, azonban itt már sokkal több volt a kiállítás, és így a helyzetek száma is. A mieink a 37. percben kerültek emberhátrányba, azonban egy kiugrásnak köszönhetően Kosztya Laura egy emberhátrányos góllal megszerezte a vezetést (0-1). Ferencvárosi vezetéssel fordultak a felek a harmadik harmadra, ahol több nagyobb lehetőségünk is adódott emberelőnyök révén, de egyik helyzetet sem tudták gólra váltani. Ehhez azonban nem is volt szükség előnyre, a 48. percben Kosztya szerzett újabb gólt (0-2). Nem sokkal később a már két gólpasszt jegyző Sőléd Orsolya szerzett korongot, amivel megszerezte a csapat harmadik gólját, ami végül a találkozó utolsó találata is lett (0-3).
Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata ezzel 3-0-ra nyert a Womens Capital otthonában, megszerezve zsinórban a negyedik győzelmét az osztrák bázisú ligában. A mieink legközelebb október 20-án, hazai pályán fogadják majd Villach Lady Hawks együttesét.
Női Jégkorong, DEBL, alapszakasz
EAC Women Capitals – FTC-Telekom 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)
EAC Women Capitals: Falmbigl – Pieller, Varga, Lüftenegger L., Killius, Amon – Szomolanyi, Perko, Mayrhofer, Lüftenegger A., Weegh – Neumayer, Gladity, Steindl, Fabsich, Putschek, Vezetőedző: Jan Lebis
FTC-Telekom: Kaposvári – Rácz, Timkó, Kosztya, Sőléd Kovács-Ferencz – Balogh, Keresztes, Maár, Hidasi Sz., Nemszilaj – Popov, Veszelovszki, Kulcsár, Vezetőedző: Holzer
Gólok: Kosztya (38:32, Sőléd), Kosztya (48:04, Sőléd), Sőléd (52:39)
Női jégkorongozóink 6-0-ra kikaptak a Hokiklub Budapest csapatától az OB I-ben.
Női OB I-es jégkorongcsapatunk először találkozik a Hokiklub Budapest együttesével, méghozzá hazai pályán.
Női jégkorongozóink a MAC Budapest együttesével csapnak össze a Kisstadionban.
Női hokisaink 4-2-re kikaptak az osztrák bázisú DEBL-ben a szintén budapesti HKB együttesétől.
Női jégkorongozóink 6-3-as vereséget szenvedtek hazai pályán az EWHL-es BJA csapatától.
Az FTC-Telekom női jégkorongcsapata hazai pályán játssza első bajnokiját a BJA együttese ellen.
Női jégkorongozóink hazai pályán 11-3-ra kikaptak a Villach csapatától az osztrák bázisú ligában.
Női hokisaink a MAC Budapest csapata ellen szenvedtek 4-2-es vereséget idegenben.