Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztálya hosszabb szünet után 2018 nyarán alakította újra női csapatát. A csapatról készült bemutatkozó cikkben akkor azt írtuk, Dörök Rudolf vezetőedző és csapata már rögtön az első idényében nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a lányok három különböző versenysorozatban is megmérettetik magukat, ráadásul a legjobbak a MAC Marilynnel közös budapesti válogatott csapattal az európai szintű EWHL-ben is versenyeznek, így van lány, akinek 70-80 mérkőzés jut az idényre.
Nos, jelenthetjük, a csapatépítés kiválóan sikerült. A Fradi az OB II/U25-ös bajnokságban eddig hibátlan mérleggel már az első rájátszás körön is túl van, és a legjobb négy között várja a folytatást, míg az osztrák bázisú felnőtt női ligában, a DEBL-ben magabiztosan jutott be a legjobb négy közé, már az utolsó kör előtt bebiztosítva helyét. Az utolsó mérkőzésen Linzben még az is belefért, hogy a Fradi nem tudta magával vinni egyik kapusát sem, így mezőnyjátékos öltözött kapusfelszerelésbe, a mieink így is 3-1-re megnyerték a meccset.
Csak összehasonlításképpen: ez a sorozat annak az EBEL-nek a női megfelelője, amely az európai hokibajnokságok elitjébe tartozik, és ahová eddig története során a magyar csapatok közül egyedül a Fehérvár AV19 tudott „felnőni”. Ebben a DEBL-ben (Dameneishockey Bundesliga) harcolta ki az elődöntőt rögtön bemutatkozó évében a Ferencváros.
Ha pedig bejutott, ott szeretne minél jobban szerepelni. Erre pedig minden esélye meg is lesz, ugyanis érkezett a hír, a Fradi lehet a négyes döntő, a Final Four házigazdája, amelyet így az FTC Sátras Jégpályán rendeznek, február 23-24-én. Az első elődöntőt szombaton 13.00-tól a KMH Budapest II vívja a bécsi SPG Caps Flyers/Highlanders csapatával, míg a második elődöntőn 16.00-tól a házigazda FTC-Telekom azzal az SPG Kitzbühel/Kufsteinnel csap össze, akik az alapszakaszban ha két szoros csatában is, egyszer hosszabbításban, egyszer szétlövéssel, de legyőzték a Fradit. Itt van azonban a remek alkalom a visszavágásra!
A helyosztókat vasárnap rendezik: 11.00-tól láthatják a nézők a bronzmérkőzést, míg a döntő 14.00-kor kezdődik.
A Final Four megtekintése ingyenes, legyünk minél többen az FTC Sátras Jégpályán, és buzdítsuk a lányokat, hogy megnyerjék az első komoly trófeájukat! Aki esetleg valami miatt nem tudna ott lenni a mérkőzéseken, az élő stream segítségével követheti a találkozókat a sportstream.hu oldal jóvoltából. A Fradi elődöntője ITT nézhető majd meg.
Női jégkorong, DEBL, Final Four
Elődöntő
SPG Kitzbühel/Kufstein – FTC-Telekom
2019. február 23., szombat 16.00, FTC Sátras Jégpálya
Bronzmérkőzés
2019. február 24., vasárnap 11.00, FTC Sátras Jégpálya
Döntő
2019. február 24., vasárnap 14.00, FTC Sátras Jégpálya
Belépés: INGYENES (bejárat a Fehér Holló utca felől)
Élő közvetítés: ITT
Női hokisaink az U25 B elődöntő második meccsén 3-1-re kikaptak a Veszprém csapatától, irány a bronzpárharc.
Női jégkorongozóink 10-0-ra kikaptak a bronzmérkőzés második meccsén, a BJA lett a harmadik.
Női hokisaink 3-3-as döntetlennel zártak a bécsi Women Capitals ellen, így nem jutottak be a Final Fourba.
Női jégkorongozóink 5-1-re kikaptak Bécsben az EAC Women Capitals csapatától a negyeddöntő első meccsén.
Női hokisaink 16-0-ra kikaptak a Rampage Womens csapatától az elődöntő első meccsén.
Női jégkorongozóink 7-1-re kikaptak a BJA együttesétől az OB I harmadik helyéért folyó párharc első meccsén.
Női jégkorongozóink a BJA együttesével vívnak két győzelemig tartó párharcot a magyar bajnoki bronzéremért.
Női jégkorongzóink hazai pályán 4-2-re legyőzték a Women Capitals csapatát az osztrák bázisú ligában.