2025. március 16.
Döntetlen a visszavágón, búcsú a DEBL-től
Női hokisaink 3-3-as döntetlennel zártak a bécsi Women Capitals ellen, így nem jutottak be a Final Fourba.

Mint ismert, az osztrák bázisú DEBL-ben szereplő női jégkorongcsapatunk a bécsi EAC Women Capitals csapatával került össze a Final Fourba jutásért, ahol ugyanaz a rendszer, mint a férfi Magyar Kupában: a sorozat negyeddöntőjében kétmeccses oda-visszavágós fordulókat rendeznek, majd egymeccses elődöntőt, bronzmérkőzést és döntőt játszanak a Final Fourban a felek.

Csapatunk számára nem a legideálisabban kezdődött a negyeddöntő, ugyanis egy kissé kaotikus első harmadot követően 5-1-re kikaptak Bécsben. A visszavágóra egy héttel később, az FTC Sátras Jégpályán került sor.

Fegyelmezetten kezdtek a mieink, aminek az ötödik percben meg is lett az eredménye, Veszelovszki Bori váltott gólra egy remek passzt (1-0). Azonban még a 10. perc előtt reagált a vendég Bécs, Annika Amon egyenlített (1-1). Közel egy perc volt még hátra az első harmadból, amikor a Fradi visszaszerezte a vezetést, Péter Csilla köszönt be a vendégeknek (2-1). Alig kezdtük el a második játékrészt, máris tovább növeltük az előnyünket Maár Emesének köszönhetően (3-1). A találkozó felénél jártunk, amikor Valerie Schuster lövése jutott át a védelmen (3-2). Ezt követően kiegyenlített játék folyt, sem kiállítás, sem újabb gól nem született, egészen a harmadik harmad végéig. Az 57. percben Annika Amon duplázott, amivel egyenlített (3-3). Ezt követően még a Fradi kapott egy kiállítást, de egyik csapat sem talált már be, így 3-3 lett a végeredmény a DEBL negyeddöntőjének második meccsén.

Hiába minden igyekezet, az első meccsen elszenvedett négygólos vereség után hatalmas bravúrra lett volna szüksége csapatunknak, hogy beverekedje magát a 2024/25-ös szezonban a DEBL Final Fourjába. Ez a döntetlen viszont nem volt most elég, így női jégkorongozóink búcsúztak a DEBL-től.

Női Jégkorong, DEBL, negyeddöntő

FTC-Telekom – EAC Women Capitals 3-3 (2-1, 1-1, 0-1)

FTC-Telekom: Bauer (Kaposvári) – Balogh, Algács, Kovács-Ferencz, Sőléd, Péter Cs. – Nyers, Keresztes, Maár, Hidasi, Kosztya – Farkas, Wengrin, Veszelovszki, Nemszilaj – Popov, Vezetőedző: Holzer Bernadett

EAC Women Capitals: Falmbigl (Scharmitzer) – Perko, Killius, Pap, Steindl, Weegh – Adler, Varga, Mayrhofer, Gladity, Fabsich – Pieller, Szomolányi, Amon, Schuster, Putschek, Vezetőedző: Jan Lebis

Gólok: Veszelovszki (04:34, Nemszilaj, Algács), Péter Cs. (18:56), Maár (24:47, Péter Cs., Farkas), illetve Amon (06:40, Putschek), Schuster (31:07, Putschek), Amon (57:30)

Cikkajánló

Vereség az elődöntő második meccsén

Női hokisaink az U25 B elődöntő második meccsén 3-1-re kikaptak a Veszprém csapatától, irány a bronzpárharc.

Negyedik helyen zártuk az OB I-et

Női jégkorongozóink 10-0-ra kikaptak a bronzmérkőzés második meccsén, a BJA lett a harmadik.

Vereséggel kezdtük a DEBL rájátszását

Női jégkorongozóink 5-1-re kikaptak Bécsben az EAC Women Capitals csapatától a negyeddöntő első meccsén.

Vereséggel kezdtük az U25 B elődöntőt

Női hokisaink 16-0-ra kikaptak a Rampage Womens csapatától az elődöntő első meccsén.

Vereséggel kezdtük a bronz-párharcot

Női jégkorongozóink 7-1-re kikaptak a BJA együttesétől az OB I harmadik helyéért folyó párharc első meccsén.

Jön a bronzpárharc első meccse

Női jégkorongozóink a BJA együttesével vívnak két győzelemig tartó párharcot a magyar bajnoki bronzéremért.

Győzelemmel zártuk a DEBL alapszakaszát

Női jégkorongzóink hazai pályán 4-2-re legyőzték a Women Capitals csapatát az osztrák bázisú ligában.

U25B: egy győzelem, egy vereség zárásként

A női U25B bajnokságban szereplő csapatunk is az alapszakasz végéhez érkezett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin