2019. április 24.
Közlemény
Kercsó Árpád távozik az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály utánpótlás szakmai igazgatói tisztségéből.

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály vezetése hivatalosan bejelentette, hogy a mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontott a szakosztály utánpótlás szakmai igazgatójával, Kercsó Árpáddal. A 70 esztendős mesteredző utódjának kilétéről később születik döntés.

Kercsó Árpádnak ezúton is köszönjük a ferencvárosi jégkorong utánpótlásának élén végzett több mint kétéves munkáját, és nagyon sok sikert kívánunk a jövőben!

Cikkajánló

Sikeres utánpótlás válogatott szünet

Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.

Két meccset is nyert az U18 a hétvégén

Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.

Dupla meccses hétvége

Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.

Vereség a jászberényiek otthonában

OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.

Két győzelem, két vereség

Utánpótlás hokisaink sem lustálkodtak az elmúlt héten, U14-től egészen U21-ig rendeztek mérkőzéseket.

Vereség Szegeden

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.

Elkezdődtek a középszakaszok

Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.

Újabb győzelem az OB II-ben

Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin