U14
Fiataljaink idegenben, a HKB Knights otthonában játszották legutóbbi középszakasz meccsüket. Jól kezdtek a házigazdák, miután megszerezték a vezetést, tovább is növelték azt egy emberhátrányos góllal. A szünet után egy újabb HKB-akció volt sikeres, azonban erre már jött válasz a mieinktől és szépítettünk. Egy emberelőny kihasználásnak köszönhetően gyorsan visszaállították a hazaiak a háromgólos előnyt, majd még a szünet előtt belőtték az ötödik találatot is. Ugyan a harmadik harmadban még közelebb zárkózott a Fradi egy góllal, de hiába az igyekezet, a többi próbálkozást védeni tudták a hazaiak, így 5-2-es HKB-győzelem született.
U16
U16-os csapatunk az Újpesti Jégkorong Akadémiával találkozott hazai pályán a középszakaszban. Rögtön a mérkőzés elején hátrányba kerültünk, ami meg is bosszulta magát, megszerezte a vezetést az újpesti csapat. Majd egy előnyös gól után egy hátrányosat is szereztek még az első harmadban. A szünet után sokáig domináltak a vendégek, egy találattal ugyan közelebb zárkóztunk, de még a szünet előtt ismét betaláltak a lila-fehérek. A záró játékrészben ismét egy-egy gól született, végül 4-2-re a vendég Újpest nyerte a találkozót.
U18
Nem csak felnőtt csapatunk utazott az elmúlt héten Győrbe, hiszen U18-as csapatunknak is megrendezték a következő mérkőzését. A vezetés megszerzése után ugyan egyenlítettek a hazaiak, de sikerült egygólos előnnyel mennie a mieinknek szünetre. A második 20 percet a győriek kezdték jobban, és ismét felzárkóztak, de a Fradi nem engedte ki a kezéből a vezetést, és ismét ellépett egy góllal U18-as csapatunk. A harmadik harmadban szinte ugyanaz volt a forgatókönyv, mint a szünet előtt, a hosszabbítás azonban nem jött össze az ETO-nak, ugyanis az 56. percben visszaszerezte előnyét a Fradi, ezzel 4-3-ra megnyerve a találkozót.
U21
Juniorjaink számára még mindig az alapszakasz folyik, ezúttal az Egerszegi Titánokkal csaptak össze idegenben. Az első harmadban bár voltak lehetőségeink kiállítások révén, de a Titánok alakítottak ki előnyt magunknak a folytatásra. Azonban a szünet után megfordult a kocka, és hiába voltak előnyös helyzetei a hazaiaknak, a Fradi egyenlített. A folytatásban annyira kiegyenlítetten zajlott a találkozó, hogy rendes játékidőben már nem is született gól, sőt, hosszabbításban sem, így a plusz pont sorsáról a szétlövés döntött, amiben a mieink jeleskedtek, és 2-1-re megnyerték a találkozót.
Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.
Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.
Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.
OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.
Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.
Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.
Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.
U14-es és U21-es jégkorongcsapatunk számára is akadt mérkőzés az IIHF szünet alatt.