2024. január 22.
Győzelem az Andersen Ligában és az U16-ban
Rendes játékidős, hosszabbításos és szétlövéses győzelme is volt utánpótlás hokisainknak.

U16

U16-os jégkorongcsapataink a héten három mérkőzést is játszottak hazai pályán. Elsőként a Székely Jégkorong Akadémia csapatát fogadtuk, aki ellen nagyon jól kezdtek a mieink, rögtön az első percben megszerezték a vezetést, majd kétgólos előnnyel mentek el szünetre. A második harmadban újabb két ferencvárosi gól született, és hiába próbálkoztak a vendégek, a szépítő gól elmaradt. Végül még három találat landolt a Székely Jégkorong Akadémia kapujában, amivel 7-0-ra megnyerték a mieink a találkozót.

A második találkozó során az UTE csapatával csaptak össze a mieink. Az első harmad nem hozott gólt, hiába volt lehetősége egy kiállítás során a vendégeknek. A második harmadra viszont jobban jött ki a zöld-fehér együttes, és bár egyszer az Újpest is betalált, 3-1-es ferencvárosi vezetéssel mentek szünetre a felek. Végül még két alkalommal tudtak eredményesek lenni a mieink, így 5-1-re behúzták a mérkőzést.

A korosztály B csapata játszotta a harmadik találkozót az elmúlt héten az OHA gárdájával. A találkozó kiegyenlítetten indult, 1-1-es állásnál fordultak a második harmadra a csapatok, ahol egy időkérés után a Fradi megszerezte a vezetést. A záró játékrészben is mi tudtunk eredményesebbek lenni, ugyanis újabb két akciót fejeztek be góllal a fiatalok felállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

U18

A Tüskesátorban játszott meccset U18-as csapatunk, a HKB fogadta őket. Bár az első harmadban nem született gól, a folytatásban egymás után kettőt is lőtt az FTC-Telekom, amin még a második szünet előtt szépíteni tudott a hazai csapat egy kettős emberelőny kihasználásával. A harmadik harmad elején pedig az egyenlítés is összejött, ami után hiába próbálkoztak, egyik csapat sem tudott betalálni, jöhetett a hosszabbítás, annyi érdekességgel, hogy csapatunk a harmadik harmad végén összeszedett két kiállítást is, így öt a háromban kezdődött az ötperces túlóra. Ezt viszont igen gyorsan tudta kihasználni a hazai csapat, ugyanis a 61. percben betaláltak, megszerezve ezzel a győzelmet.

U21

U21-es csapatunk is idegenben játszott meccset, azonban ők kicsit messzebb, Győrbe utaztak el a tabella első otthonába. Az első gólok mindkét oldalon várattak magukra a második harmadig. A hazaiak a szünet után tudtak nem sokkal betalálni, majd egy emberelőnyös helyzetet kihasználva egyenlített a Fradi. A harmadik harmadban bár több helyzetünk is volt a kiállításoknak köszönhetően, élni azonban egyikkel sem tudtunk, sőt, a második hazai találatot emberhátrányban szerezték. A győriek egyenlő létszámban is betaláltak az FTC-Telekom kapujába, ami végül a találkozó utolsó gólja lett, ezzel 3-1-re megnyerték a találkozót.

Andersen Liga

Andersen Ligás csapatunk sem pihent, hazai pályán vívott meg az OHA együttesével. A vendégek az első harmadban megszerezték a vezetést, amit a második harmadig tudtak is tartani, ott azonban alig a kezdést követően egyenlített a Ferencváros. A Fradi-gól után inkább a kiállítások domináltak, mint a gólok, a felek pedig nem tudtak dűlőre jutni rendes játékidőben, de még a hosszabbításban sem, így szétlövés döntött a meccs kimeneteléről. Ebben pedig a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, így a miénk lett az extra pont a találkozó végén.

Cikkajánló

Sikeres utánpótlás válogatott szünet

Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.

Két meccset is nyert az U18 a hétvégén

Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.

Dupla meccses hétvége

Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.

Vereség a jászberényiek otthonában

OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.

Két győzelem, két vereség

Utánpótlás hokisaink sem lustálkodtak az elmúlt héten, U14-től egészen U21-ig rendeztek mérkőzéseket.

Vereség Szegeden

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.

Elkezdődtek a középszakaszok

Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.

Újabb győzelem az OB II-ben

Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin