2024. szeptember 9.
Elrajtoltak az utánpótlás bajnokságok
Három korosztályban is érdekeltek voltak a Fradi jégkorongozói szeptember első hetében.

U14

U14-es csapatunk szeptember első hetében hazai pályán kezdte korosztályos bajnokságát, a MAC csapatát fogadta. Nem indult jól a mieink számára a találkozó, az első harmadban hat góllal el is lépett az akadémiai csapat, így még a szünet előtt kapust cseréltünk. A folytatásban sem alakultak jobban a dolgok, a második és a harmadik harmadot is 5-0-val zárták a vendégek, így összesítésben 16-0-ra kikapott a Fradi a szezonnyitón.

U16

Az U16-osok idegenben, egészen pontosan Debrecenben kezdtek. Már az első percben betaláltak a mieink, amit két percen belül egy emberhátrányos góllal egészítettek ki. Még az első 20 percben újabb két ferencvárosi gól született, amit további kettő követett a második harmadban. A záró játékrészben már jobban védekezett a DEAC csapata, de egy hiba miatt hátrányba kerültek az utolsó percben, amit kihasznált a Fradi, és egy emberelőnyös találattal lezárták a mérkőzést. Végül 7-0-s győzelmet arattak a mieink.

U18

Akárcsak az U14, az U18 is hazai pályán kezdte meg a szereplést, méghozzá a DAB csapatát fogadta. Jól rajtoltak a mieink, egészen a második harmad végéig vezették a mérkőzést, három gólt is szereztek. Ott aztán hiába került emberhátrányba a vendég együttes, egy hiba miatt lehetőségük adódott az egyenlítésre, és éltek is vele. A harmadik harmadban pedig a vezetést is átvették, sokáig úgy tűnt, hogy megnyerik a mérkőzést, az utolsó percben viszont a Fradi hosszabbításra mentetette a találkozót. A hosszabbításban azonban a DAB-nak jött ki jobban a lépés, és 5-4-re behúzták a találkozót.

Cikkajánló

Sikeres utánpótlás válogatott szünet

Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.

Két meccset is nyert az U18 a hétvégén

Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.

Dupla meccses hétvége

Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.

Vereség a jászberényiek otthonában

OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.

Két győzelem, két vereség

Utánpótlás hokisaink sem lustálkodtak az elmúlt héten, U14-től egészen U21-ig rendeztek mérkőzéseket.

Vereség Szegeden

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.

Elkezdődtek a középszakaszok

Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.

Újabb győzelem az OB II-ben

Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin