2023. február 22.
A végéhez közelednek az utánpótlás bajnokságok
Négy győzelemmel és három vereséggel zárták az elmúlt hetet utánpótlás csapataink.

U14
U14-es csapatunk bejutott a korosztályos bajnokság negyeddöntőjébe, ahol a Vasas az ellenfele a két nyert meccsig tartó párharcban. Az első mérkőzésen a Fradi aratott győzelmet hazai pályán. A második, idegenbeli találkozón a mieink szereztek vezetést, azonban emberelőnyben és egyenlő létszámban is betaláltak a hazaiak, amivel át is vették a vezetést még az első szünet előtt. A kezdő korongbedobás után gyorsan egyenlített a Fradi, a Vasas viszont, kihasználva egy újabb emberelőnyt, ismét ellépett egy góllal. A záró harmadban tovább növelték a hazaiak az előnyüket egy újabb emberelőnyös találattal, erre még volt egy válasza a Fradinak, egyenlíteni és fordítani viszont már nem sikerült, így a Vasas kiegyenlítette a párharcot, és eldőlt, hogy lesz harmadik mérkőzés is.

A harmadik találkozót ismét idegenben, a káposztásmegyeri jégpályán rendezték meg. Ezúttal a hazaiak tudták megszerezni a vezetést, majd a második harmadban sikerült kiegyenlítenünk, ám egyből érkezett is a válasz egy jól kihasznált emberelőnyös találattal. Habár sikerült újfent egyenlítenünk, ráadásul emberhátrányból, még a szünet előtt visszaszerezte a vezetést a Vasas. Erősebben jöttek ki a mieink a harmadik harmadra és ezúttal nem csak egyenlíteni tudtak, de a vezetést is átvették. Végül ellenfelünk büntetőből egyenlített, majd a véghajrában ismét betalált, amivel lezárta nem csak a meccset, de a párharcot is, az FTC-Telekom nem jutott be az elődöntőbe.

U16
U16-os csapataink jelenleg helyosztó mérkőzéseket játszanak, A csapatunk a 9-14. helyért küzd, B együttesünk a 21-24. helyért játszik.

A csapatunk soron következő ellenfele a Győri ETO csapata volt. Ellenfelünk már az első harmadban ellépett négy góllal, és bár kétszer is betaláltunk a folytatásban, a győriek kapusán többször nem tudtunk átjutni, nekik viszont sikerült belőni a helyzeteiket és 7-2-re megnyerték a találkozót.

U18
A középszakaszba bejutó U18-as csapatunk először a DAB együttesével találkozott. A mérkőzés első harmada inkább szólt a kiállításokról, mintsem a gólokról és bár a szünet után fegyelmezettebb volt a játék, a gólok továbbra is várattak magukra. Végül a Fradi törte meg a jeget és talált be egyenlő létszámnál, majd ezt követően egy emberelőnyös és emberhátrányos helyzetet is ki tudtak használni a zöld-fehérek, aminek köszönhetően 3-0-ra nyerték a találkozót.

Két nappal később jött a következő meccs, ezúttal a Győr ellen, hazai pályán. Jobban kezdtek a vendégek, meg is szerezték a vezetést, megtartani viszont már nem tudták, ugyanis az egyenlítés után egy 5+20 perces végleges kiállítás miatt kapott ötperces emberelőnyben gyorsan két góllal növelte is ez előnyét a Ferencváros. A folytatásban sem fukarkodtak a mieink a találatokkal és négy góllal nyerték a második harmadot, így összesítésben már 7-1-re vezettek. A nyolcadik ferencvárosi gól után érkezett két vendég találat, de több lehetőséggel már nem tudtak élni, a mieink viszont egy újabb emberhátrányos góllal feltették az i-re a pontot, és fölényes, 9-3-as győzelmet arattak.

U21
Erős ellenféllel került szembe a korosztályos bajnokságban pályára lépő juniorcsapatunk. A DAB a papírformának megfelelően már az első harmadban vezetést szerzett, és hiába tudtunk egyenlíteni, még a szünet előtt jött egy újabb kapott gól. Az első szünet után ismét érkezett két gyors újvárosi gól, ami után a Fradi kapust is cserélt. Ezután sem lett sokkal jobb a helyzet, még a második harmadban újabb lövés talált utat a hálónkba. Ezután bár két ferencvárosi helyzetet is sikerült gólra váltani még a szünet előtt, és a harmadik harmadban is jött a gól, a DAB vissza tudta ragadni magához a kezdeményezést, és újabb három góllal eldöntötték a mérkőzést, amelyet végül 9-4-re nyert ellenfelünk.

Juniorcsapatunk a felnőtt másodosztályban, az Andersen Ligában is folytatta szereplését, ahol a két nyert meccsig tartó negyeddöntős párharc második találkozóján léptek jégre a mieink az első találkozót megnyerő DAB-ASP ellen, hazai jégen. A második meccset jobban kezdték a mieink, 1-1-es első harmadot követően a szünet után ismét sikerült vezetést szerezni. Sőt, a folytatás is jól sikerült. Hiába egyenlített a rendes játékidő végéig kétszer is az újvárosi együttes, amivel kiharcolta a hosszabbítást, a ráadás második percében a Fradi egy góllal pontot tett a találkozó végére. Ezzel a negyeddöntős párharc 1-1-re áll, harmadik meccs dönt majd az elődöntőbe jutásról.

Cikkajánló

Sikeres utánpótlás válogatott szünet

Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.

Két meccset is nyert az U18 a hétvégén

Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.

Dupla meccses hétvége

Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.

Vereség a jászberényiek otthonában

OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.

Két győzelem, két vereség

Utánpótlás hokisaink sem lustálkodtak az elmúlt héten, U14-től egészen U21-ig rendeztek mérkőzéseket.

Vereség Szegeden

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.

Elkezdődtek a középszakaszok

Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.

Újabb győzelem az OB II-ben

Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin