2024. november 10.
A válogatott szünet alatt sem volt pihenő
U14-es és U21-es jégkorongcsapatunk számára is akadt mérkőzés az IIHF szünet alatt.

U14

A válogatott szünet hétvégéjén fiataljaink hazai pályán fogadták az Egerszegi Titánok csapatát, immár a korosztályos bajnokság középszakaszában. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, egy emberelőny kihasználásával megszerezték a vezetést, de a mieink még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A második harmadban kétszer is előnyben támadhattak az Egerszegiek, újabb gólt viszont csak a harmadik harmadban tudtak szerezni. Hiába sikerült a mieinknek ismételten egyenlítenie, az utolsó percben megszerezték a Titánok a harmadik találatukat, ezzel 3-2-re megnyerve a középszakasz első összecsapását.

U21

Juniorjaink még a bajnokságuk alapszakaszában küzdenek, válogatott szünet alatti ellenfelük pedig a Sportországi Cápák csapata volt. Az első 20 perc kiegyenlítetten alakult, egyik csapat sem tudott betalálni, a szünet után kétszer is betaláltak a mieink, pechünkre mindkét alkalommal érkezett rá válasz a vendégektől, így a harmadik harmad döntött a meccs kimeneteléről. A szünetről visszajőve nem sok esélyt adtak a mieink a Cápáknak, a 41. percben ismét betaláltak, erre pedig már nem érkezett válasz, hiába kerültünk többször is emberhátrányba. U21-es csapatunk ezzel 3-2-es hazai sikert könyvelhetett el.

Cikkajánló

Sikeres utánpótlás válogatott szünet

Az U17-es fiú és az U18-as leány jégkorongválogatottban is szóhoz jutott egy-egy ferencvárosi játékos.

Két meccset is nyert az U18 a hétvégén

Egyszer idegenben, négyszer pedig hazai pályán játszottak utánpótlás jégkorongcsapataink az elmúlt héten.

Dupla meccses hétvége

Utánpótlás hokisaink dupláztak a középszakaszokban a hétvégén, míg az U21-nek rendhagyóan kedden volt meccse.

Vereség a jászberényiek otthonában

OB II-es jégkorongcsapatunk 5-4-re kikapott a tavalyi ezüstérmes Lehel HC együttesétől.

Két győzelem, két vereség

Utánpótlás hokisaink sem lustálkodtak az elmúlt héten, U14-től egészen U21-ig rendeztek mérkőzéseket.

Vereség Szegeden

Andersen Ligás jégkorongcsapatunk 6-1-re kikapott a házigazda Goodwill Pharmától szombaton.

Elkezdődtek a középszakaszok

Nem a tervek szerint alakultak utánpótlás jégkorongcsapataink hétvégi mérkőzései.

Újabb győzelem az OB II-ben

Andersen Ligás hokisaink hazai pályán magabiztos, 9-3-as győzelmet arattak az OHA csapata ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin