Michael Keränen 1990. január 4-én született Stockholmban. A most 34 éves csatár bár Svédországban született, finn állampolgár, jégkorongos karrierjét is a tamperei Tappara utánpótlásában kezdte meg. A 2004/05-ös és a 2005/06-os szezonban a Tappara U16-os csapatát erősítette, majd 2006/07-ben a klub U18-as csapatában folytatta. 2007 szeptemberében klubot váltott, és a szintén tamperei Ilves U18-nál folytatta, ebben a szezonban már lehetőséget kapott az U20-as csapatban is, ahol további két szezonon át játszott. A 2009/10-es szezonban egy meccs erejéig az Ilves felnőtt csapatában is jégre léphetett, három meccsen pedig a finn másodosztályban, a Mestisben játszott, az U20-as csapatban pedig pont per meccs fölött teljesített, 41 találkozón 22 gólt lőtt és 28 gólpasszt osztott ki. A 2010-es szezonban már elsődlegesen a felnőtt csapatban játszott a finn élvonalban, az akkor még SM-liigában, majd kölcsönben szerepelt kilenc meccs erejéig a Mestisben küzdő LeKi-ben. Ezt követően zsinórban három szezont húzott le az Ilvessel a finn élvonalban, a 2013/14-es szezonban 52 alapszakasz mérkőzésen 52 pontot gyűjtött a Liigában, valamint a finn válogatottba is bekerült. Ezt követően 2014-ben légiósnak állt, méghozzá a Minnesota Wild farmcsapatánál, az AHL-es Iowa Wild-nál folytatta, ahol már az első szezonjában 70 meccsen 37 pontot szerzett. 2015/16-ban egy meccsen az NHL-ben, a Minnesota Wild színeiben is bemutatkozott, a szezont egyébként az AHL-ben töltötte, az Iowa színeiben 45 meccsen, a Binghamton Senators, az Ottawa Senators második csapatának színeiben pedig 21 mérkőzésen szerepelt. 2016 nyarán visszatért Finnországba, a KHL-ben szereplő Jokerit csapatához, ahol 25 meccsen lépett pályára, majd visszatért az Ilveshez a finn első osztályba, ahol aztán a szezon hátralévő részét töltötte. A következő évben csapatot váltott, és a KooKoonál folytatta, ahol egy rendkívül termékeny alapszakaszt tudhatott maga mögött, 39 meccsen 38 pontot gyűjtött. 2018 februárjában ismét légiósnak állt, a svájci Genève-Servette HC-nál, a National Leagueban folytatta, ahonnan később a svéd első osztályban szereplő Mora IK-hoz igazolt, ott 45 mérkőzésen 6+14 pontot gyűjtött. Egy évvel később, 2019 szeptemberében két hónapra visszatért Svájcba, majd ismét a Liigában kötött ki, a helsinki-i HIFK-nél töltötte a 2019/2020-a szezon hátralévő részét. 2020 és 2022 között maradt a finn élvonalban, Vaasaba ment a Sport csapatához. 2022-ben újra elhagyta Finnországot, és az akkor még német első osztályban szereplő Bietingheim Steelreshez igazolt egy szezonra. A 2023-as szezont a cseh másodosztályban kezdte a Berani Zlin csapatánál, onnan szezon közben, 2024 januárjában átigazolt a dán Odensee Bulldogs-hoz, ahol az alapszakaszban 11 meccsen 6 pontot, míg a rájátszás hét meccsén 3+5 pontot szerzett.