Az 1996-os születésű Arany Gergely Fodor Szabolcs hívására érkezett a Ferencvárosba a MAC Újbuda Erste Liga-győztes csapatától 2018 nyarán, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy pályafutása során először elsőszámú kapusként vezesse sikerre a zöld-fehéreket. A számítások be is váltak, a fiatal kora ellenére elképesztő magabiztossággal védő hálóőr akkori váltótársával, a rutinos Pleszkán Józseffel párban kiváló teljesítményt nyújtott első ferencvárosi idényében, amelynek végén magyar bajnoki címet és Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett.
Arany Gergely 2019-ben új kihívással találta magát szembe, hiszen egy még nála is fiatalabb váltótársat kapott az élete első felnőtt idényére készülő, szintén a MAC utánpótlásából érkező Nagy Kristóf személyében, de mindketten éltek a lehetőséggel. Arany továbbra is rendkívül stabil teljesítményt nyújtott, az alapszakaszban 36 mérkőzésen összehozott 92,77 százalékos védési mutatója a negyedik legjobb volt a mezőnyben, de a középszakaszban és a rájátszásban, valamint a Magyar Kupában és a Kontinentális Kupában is bravúros teljesítményt nyújtott. Formájára a magyar válogatott stábja is felfigyelt, így ott lehetett a 2020 februári nottinghami olimpiai selejtezőn is, ahol egy mérkőzésen védte a nemzeti csapat kapuját, így aktív részese volt a bravúros továbbjutásnak. A szezonban nyújtott teljesítményével a Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga idény végi díjátadóján átvehette a legjobb kapusnak járó Vedres Kupát.
A 2020/21-es, a koronavírus-járvány által felforgatott, javarészt zárt kapuk mögött lezajlott szezonban is az FTC-Telekom elsőszámú kapusa volt. Betegsége miatt mindössze 18 alapszakasz-mérkőzésen tudott kezdőként jégre lépni, ezeken a találkozókon viszont 92,54 százalékos hatékonysággal védett, amivel a harmadik lett a liga kapusrangsorában. Meccsenkénti 2,41 kapott gólos átlaga pedig a legjobb lett a mezőnyben. A rájátszásra tovább javult, a negyeddöntő öt mérkőzésén 93,51 százalékkal védett, az elődöntőben pedig 91,71 százalékot nyújtott a liga egyik legjobb támadósoraival rendelkező Sportklub Csíkszereda ellen.
A 2021/22-es idényre is a Fradi és a liga stabil pontja maradt. Az alapszakaszban 36 mérkőzésre volt nevezve, ebből 25 találkozón védett, méghozzá szenzációs, 93,7%-os mutatóval. Ő kapta a mezőnyben a legkevesebb gólt, szám szerint 50-et, ami 2,05-ös kapott gólátlagnak felel meg. A rájátszás 13 meccsén is tartotta a formáját, 92,9%-os mutatóval járult hozzá a magyar bajnoki címhez és az Erste Liga-ezüsthöz. A válogatottban is sikerült megragadnia, ott volt az olimpiai selejtező harmadik körében 2021 nyarán Rigában, illetve az A csoportba jutást kiharcoló ljubljanai nemzeti csapat utazó keretében is helyet kapott.
A 2022/23-as szezon első fele ahogy a Ferencvárosnak, úgy Arany Gergelynek sem a tervek szerint alakult. Folyamatos betegség és sérülés hátráltatta kapusunk munkáját, aki az alapszakasz 36 meccséből csak 24-re volt nevezve, és mindössze 19 találkozón védett, mindössze 90,63%-os hatékonysággal, ami a legalacsonyabb mutató volt azóta, hogy az FTC-Telekom játékosa lett. A rájátszásra aztán fordult a kocka, Arany Gergely elképesztő formajavulást mutatva a playoff egyik hősévé nőtte ki magát, az egészen a ligadöntő hetedik meccséig tartó, 19 meccses menetelés mindegyik mérkőzésén ő védett. A negyeddöntőben 93,53%-os hatékonyságával a kapusrangsor negyedik helyére lépett előre, az elődöntőben már egészen fantasztikus, 95,88%-ot hozott össze a magyar bajnoki döntőnek is számító, BJA HC elleni hétmeccses párharcban, míg a finálé hét meccsén 92,24%-os mutatót hozott össze szintén hét meccsen. Bravúrjaival, a védekezésnek nyújtott stabilitással az egyik legfontosabb láncszeme volt a zsinórban ötödik magyar bajnoki címig, és Erste Liga-ezüstig jutó csapatnak. Teljesítményének köszönhetően a nemzeti csapatba is visszakerült, az A csoportos világbajnokságra való felkészülés során egy mérkőzésen védett, míg a tamperei vb-n harmadik számú kapusként vett részt.