Németh Attila 1992. október 12-én született Budapesten. A támadó 2007 és 2009 között a Budapest Stars és az Érsekújvár U18-as csapatainak volt a tagja. A 2008/09-es szezonban a magyar U18-as válogatottban is szerepelt, amellyel a korosztályos Divízió I-es világbajnokságon bronzérmet szerzett. Az ezt követő idényben 20 mérkőzés erejéig a svédországi Arlanda HC ificsapatának játékosa volt, ahol 29 pontot termelt, de a hazai mezőnyben is szerepelt, három meccsen segítette a Budapest Stars U18-as, míg 4 meccsen az U20-as csapatát. Ismét helyet kapott az utánpótlás válogatottban, az U18-as együttessel a Divízió I-ben, a juniorokkal pedig a Divízió II-ben szerzett ezüstöt. 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között, az Újpest színeiben játszott először az Erste (akkor még MOL) Ligában, mellette pedig az UTE U21-es csapatánál is szerepelt. 2011 januárjában Ausztriába igazolt az EC Salzburg második csapatához, a szezon végeztével pedig hazatért és Székesfehérvárra szerződött, ahol főként a farmcsapatban szerepelt, de két meccsen jégre léphetett a Fehérvár AV19 csapatával is az osztrák bázisú EBEL-ben. A 2011 és 2015 közötti négy szezonban végig Fehérváron játszott a Fehérvár AV19 U20-as és felnőtt csapataiban, az első évben az U20-a csapatban pont per meccs felett teljesített, ennek köszönhetően a következő évben a felnőtt csapatban már sokkal több lehetőséget kapott. A 2013/14-es idényben a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.
A teljes 2014/15-ös szezont a Fehérvár EBEL-csapatánál töltötte, az alapszakaszban 41 meccsen 7 pontot szerzett, a rájátszás hat mérkőzésén 1+1 pontig jutott. 2015 júliusában a MAC Budapest csapatához igazolt, ezzel visszatért a MOL Ligába. Egyéves budapesti tartózkodása után ligát nem, de klubot váltott és Debrecenbe szerződött, ahol az akkor még felnőttcsapattal is működő Debreceni HK együttesénél az alapszakasz 34 meccsén 42 ponttal zárt, majd a playoffban 7 meccsen további 1+1 pontot szerzett, teljesítményével visszakerült a felnőtt válogatottba is. Innen érkezett vissza a fővárosba, a Ferencvároshoz. Egy évig szerepelt Greg Lindqvist együttesében, majd 2018 nyarán visszatért Debrecenben, ezúttal viszont már a DEAC újonnan alakult Erste Ligás csapatához. Egy jól sikerült szezon után (az alap- és középszakaszban 48 meccsen 42 pontig jutott, a rájátszás 10 meccsén 7 pontot szerzett) 2019 nyarán visszatért a Fradihoz, amellyel magyar bajnoki címet és megosztott Erste Liga-elsőséget ünnepelhetett, részese volt a 2019 őszi Kontinentális Kupa-menetelésnek, és a 2020 januári történelmi Magyar Kupa-győzelemnek is. A 2020/21-es idényt újabb magyar bajnoki címmel zárta, majd 2021 nyarán ismét klubot váltott, és Újpestre szerződött. A lila-fehéreknél az elmúlt két Erste Liga-idényben az alapszakaszban sorrendben 18 és 11, a rájátszásban pedig 9 és 2 pontot szerzett.