Remekül indult az év magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk első számú kapusa, Arany Gergely számára. 23 éves játékosunk az előző két szezonban mutatott teljesítményével a magyar válogatott stábjának figyelmét is felkeltette, és nem csak felkészülési mérkőzéseken, de a sikerrel vett nottinghami olimpiai selejtezőn is szóhoz jutott mérkőzésen is a nemzeti csapatban, olyan kapusokat megelőzve, mint Bálizs Bence vagy Hetényi Zoltán. A Fradival is jöttek az emlékezetes sikerek, a ritteni továbbjutás és a dániai negyeddöntős torna az IIHF Kontinentális Kupában, a történelmi Magyar Kupa-siker Miskolcon a legmagasabban jegyzett magyarországi csapat, a Fehérvár AV19 legyőzésével, és a koronavírus-járvány miatt csonka hajrában a bajnoki és Erste Liga-címvédés. Éppen a járvány volt azonban az, amely a 2020/21-es idény eddigi részét nehézzé tette hálóőrünk számára. Bár a szezon első mérkőzésein Arany Gergely nevével kezdődött a Fradi összeállítása, mindössze három mérkőzésen tudott védeni, az elmúlt hétvége előtt utoljára még október 4-én vasárnap a Gyergyó ellen jutott szóhoz. Ezt követően játékosunk kereken 50 napot és hét mérkőzést hagyott ki, november 21-én szombaton pedig parádés teljesítménnyel, 30 védéssel és 96,77%-os mutatóval tért vissza a ketrec elé. Kapusunkkal a kihagyás okáról, a kényszerszünet fizikai és lelki nehézségeiről és a visszatéréséről is beszélgettünk.

- Bár nyilvános volt, hogy a Ferencvárost két hullámban is érintette a koronavírus-járvány, még a csapatot mindenhová követő, leghűségesebb szurkolók sem tudták, hová tűnt Arany Gergely a kapuból. Mi történt veled az elmúlt közel két hónapban?
- Több csapattársamhoz hasonlóan engem is érintett a járvány, és sajnos nehezebben estem át rajta a többieknél. Több mint egy hétig magas lázam volt, utána pedig sok időbe telt, amíg egyrészt helyreállt a közérzetem és visszanyertem az erőnlétemet, másrészt nekem is át kellett esnem az ilyenkor szokásos orvosi protokollon, aminek a végéig nem végezhettem teljes értékű edzésmunkát. Tulajdonképpen úgy épültek fel a feladataim az elmúlt időszakban, mint egy sérülés utáni rehabilitáció végén egy mini alapozás. Hála Istennek ez az elmúlt szombaton véget ért, és újra védhettem. Nagyon hosszúnak tűnt a két meccs között eltelt ötven nap, nagyon hiányzott már a mérkőzéshelyzet, de most már úgy néz ki, tényleg minden rendben van.

- Egy sportoló számára sohasem egyszerű kívülről figyelni, ahogy a csapattársak teszik a dolgukat. Te hogy élted meg azt az időszakot, amely alatt távol kellett lenned a társaktól?
- Pokoli nehéz volt! Amíg a kapuban állva, mérkőzés közben teljesen ki tudom zárni a külvilágot, és csak a feladatomra koncentrálok, addig kívülről mindig magukkal ragadnak az érzelmek. Egy átlagos mérkőzés alatt 2-3 szívinfarktust biztosan kihordok lábon… Nagyon rossz érzés kívülállóként látni, ahogy a többiek harcolnak a jégen, főleg az a 15-20 nap volt húzós, amíg a csarnokba sem mehettem le edzésre sem, illetve amikor már ott lehettem, de nem csinálhattam érdemi munkát. Idegőrlő időszak volt, viszont mindenképpen pozitívum, hogy ezalatt megindult a csapat szekere, elkezdtünk mérkőzéseket nyerni, a tabellán is jó úton vagyunk az első hely felé.

- A meccskeretbe már november 10-én a Titánok ellen visszatértél, három meccset töltöttél a kispadon. Számítottál rá, hogy Erdélyben már újra a kapuban leszel?
- Fokozatosan építettük fel a stábbal a visszatérésemet, mindig apró célokat tűztünk ki, amiket lépésről-lépésre teljesítettem. Tudtuk azt is, hogy a betegség utóhatásaként magas intenzitású fizikai terhelés mellett akár extrém fáradtság is jelentkezhet. Ezt át is éltem, egy ideig a pulzustartományom sokkal magasabb szinten mozgott a normálisnál az edzéseken, úgyhogy bár én belül már a csarnokba való visszatérésem napján úgy éreztem, legszívesebben már a következő meccsen beállnék a kapuba, fizikálisan még nem álltam készen a visszatérésre. Szerencsére az edzői stáb szakmailag és emberileg is mindenben támogatott, a vezetőedzőnk felügyeletével Kiss Áron erőnléti edző és Samuli Nordman kapusedző kiváló programokat dolgoztak ki nekem. Úgy tűnik, nem végeztünk rossz munkát, a Brassó ellen már jól éreztem magam fizikálisan is, és a teljesítményem szempontjából jól is sikerült a meccs, szóval jól időzítettünk a visszatérésemet illetően.

- Remek számokat hoztál a visszatérő meccseden: a rendes játékidőben nem is kaptál gólt, és összességében közel 97%-os hatékonysággal védtél. Milyen volt belülről a Brassó elleni meccs?
- Nagyon jól éreztem magamat, 50 nap után nem kérdés, hogy hatalmas élmény újra tétmeccset játszani. Minden zavaró tényezőt ki akartam zárni, és egyben igyekeztem nem túlságosan nagy elvárásokat támasztani magammal szemben, és elkerülni, hogy nyomás legyen rajtam. Ez azt hiszem, nagyon jól sikerült. Mindig az a célom, hogy élvezzem a játékot, és közben egyúttal a lehető legtöbbet segítsem a csapatot is, ez pedig maximálisan megvalósult, még akkor is, ha az i-re a pont sajnos nem került fel, hiszen a hosszabbításban nem mi húztuk be a mérkőzést.

- Hogyan tovább? Mikorra várod, hogy visszanyerd a legjobb formádat, és akár a válogatottba is visszaverekedd magad?
- Nem is lehet más célom, mint hogy minél hamarabb csúcsformában legyek. Mindig van hová fejlődni, még akár a tavalyi formámhoz képest is. De olyan stábbal, mint a miénk, erre minden lehetőségem meg is van, és remélhetőleg most már a mérkőzésszámom is meglesz hozzá, az igazi fejlődést ugyanis csak meccshelyzetekben lehet elérni. De még egyszer hangsúlyozom, rendkívül jó kezekben vagyok, és nagyon jó úton haladok én és a csapat is!

Boldizsár Márton