2019. október 14.
Visegrád Kupa: győzelem! Előnyből várjuk a visszavágót
Férfi hokisaink a Visegrád Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésen hazai pályán fogadták a cseh Porubát.

Az ősz legfontosabb két hetében járnak férfi hokisaink, hiszen rangadók sora keretezi ezeket a napokat Erste Ligában, amelyből az első erdélyi túránkon már túl is vagyunk, október 28-án pedig jön a szezon első hazai derbije, az edzőváltás után megerősödő Újpest ellen. Közte viszont jön egy dél-tiroli kiruccanás, ugyanis 19 év után visszatérünk a nemzetközi kupaporondra. Az IIHF Kontinentális Kupa második fordulójának ritteni csoportjában küzdünk majd az egyetlen továbbjutást érő helyért október 18-20 között.

Viszont az indulás előtt még hazai pályán volt egy szereplése jégkorongozóinknak, méghozzá a cseh másodosztályban szereplő Poruba ellenében, a Visegrád Kupában, ami az Erste Liga és a Kontinentális Kupa után kerül a képzeletbeli rangsorban. Ez persze nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel mentünk fel a jégre, ezt egyetlen mérkőzésen sem tehetjük meg, különösen hazai közönség előtt!

Hiába a rövid pihenő az erdélyi túra után, teljes erőbedobással szálltunk bele ebbe az összecsapásba, aminek mindössze hét másodperc után komoly nyomatékot is adtunk: Pavuk passzát Kulmala könnyű szerrel lőtte a kapu jobb oldalába (1-0). Nem álltunk vissza a gyors gól után: húsz másodperccel később Fitzgerald került helyzetbe, de Kudela védett. Nagyon könnyen és nagyon gyorsan oda tudtunk kerülni a csehek kapuja elé. Előbb Pulli kapott bele Nagy lövésébe, majd Németh is próbálozott, de Kudela hárított mind a két alkalommal. Kettő perc után jött az első emberelőnyünk, amikor Dluhos kapott két percet bottal lökésért. Az előnyt gyorsan megpróbáltuk kihasználni, de Fitzgerald és Karmeniemi sem tudott betalálni, pedig utóbbi kétszer is veszélyeztetett. A kiegészülés után Fitzgerald, Tóth Adrián és Switzer volt a korong útja, utóbbi lövésig is eljutott, de csak Kudela sisakját találta el, amiről fölé pattant. Ezt követően kissé visszavettünk a hatalmas tempóból, de mi uraltuk a játékot. Nyolc percnél mi is megkaptuk az első kiállításunkat: Pulli kapott két percet szabálytalan testjátékért. A vendégek eddig szinte egyáltalán nem jelentettek veszélyt Arany kapujára, de az előny tudatában feljebb merészkedtek, és kétszer is próbálkoztak, de hiába. Alighogy kiegészültünk már vissza is vettük a mérkőzés irányítását, így Pavuk lőtte a kapu irányába a korongot, amibe beleért Kulmala, de Kudela nagyszerűen visszaért, és hárított. Tizenkét és fél percnél Sarcia is próbálkozott, de az ő lövését könnyűszerrel szedte le a csehek portása. Fél perccel később ismét előnybe kerültünk: Sendera kapott két percet gáncsolásért, és hiába voltunk ott folyamatosan a kapujuk előtt, nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Az utolsó két percbe lépve Tóth Gergő állt ki két percre testre ütésért, így ezt a harmadot emberhátrányban fejeztük be, sőt a másodikat is így kezdtük, áthúzódó másodpercekkel.

A második játékrész eleje is a mieinkről szólt, rendre ott voltunk a vndégek kapuja előtt, de helyzetet nem igazán tudtunk kialakítani. Három és fél perc után Nejezchleb akadt össze Karmeniemivel, amit a játékvezető két perces kiállítással jutalmazott, így emberelőnyben mehettünk. Egy perccel később Kulmala került helyzetbe, de Kudela résen volt. Bő fél perccel később Nagy Gergő is helyzetbe került, de a kapusról lejött a korong. Hat és fél perc után mi is megfogyatkoztunk: Hajós találta magát a büntetőpadon magas bot miatt. A vendégek próbáltak helyzeteket kialakítani. Előbb Jachym lőtt volna kapura, de Rantanen beleállt, majd Obdrzalek fordult kapura, de Arany ezúttal is résen volt. Hiába voltak meg a helyzetei a cseheknek, nem tudták kihasználni őket. A kiegészülés után ismét a mi akaratunk érvényesült, mentünk előre a másodikért, de Kulmalán és Rantanenen is kifogott a Poruba kapusa. Tizenhat és fél perc után Nagy elé került a korong, aki lecsapott rá, de nem sikerült közvetlen közelről mattolnia Kudelát. Húsz másodperccel később ismét megfogyatkoztunk, ezúttal Karmeniemi kapott két percet bottal akasztásért. Mindössze tíz másodperc kellett a cseheknek, és az eddigi legkomolyabb helyzetüket dolgozták ki, de Aranyon sehogy sem tudtak kifogni. Alig egy perccel a harmad vége előtt Tóth Richárd húzott el az embere mellett és tört kapura, de nem sikerült kihasználnia a helyzetet. Lepergett a hátraévő idő, egygólos előnyről vártuk az utolsó játékrészt.

A záró harmadot Pastor kiállításának köszönhetően két perces emberelőnyben kezdtük, amit meg is nyomtak a fiúk, próbálták berámolni a másodikat. Előbb Pavuk lövését blokkolták, majd zörgette meg a hálót, de csak oldalról. A kiegészülés után Tóth Renátó ért bele egy kapu elé lőtt korongba, de a kapus nagyszerűen oldalra ütötte. Még mielőtt a negyedik percbe léptünk volna, ismét emberelőnybe kerültünk, ezúttal Hudecek kapott két percet bottal akasztásért, így ismét előnyből támadhattunk. Előbb Hegyi próbálkozott, de a lövése levágódott Kudeláról, majd Switzer próbálkozott, de nem tudta behúzni a rövid alsóba. A kiegészülés után is lendületben maradtunk, de Roczanov lövését a kapus kitornászta. Nyolc perc után jutottak el először a mi kapunkig, Pastor lőtt, de Arany védett. A harmad felén túllépve a csehek megkerülték a kaput, majd jött a visszapassz, ez a lövés még kimaradt, de a lecsorgóra érkezett Gres, és ezt már kihasználták (1-1). Húsz másodperccel később meg is fogyatkoztak, Toman állt ki két percre kései ütközésért. Tizennégy percnél Hegyi és Switzer hosszas összjátéka után került középre a korong, a blokkról még lecsorgott, de a kipattanóra nagyszerűen érkezett Tóth Adrián, és ismét előnyhöz juttatta a zöld-fehéreket (2-1). Bő egy perccel később Tóth Renátó lódult meg, majd lőtte fejbe a kapust, akinek a sisakja is leesett, de szerencsére nem lett baja. Újabb egy perc elteltével Fitzgerald a tőle megszokott higgadtsággal elhúzta a kapus mellett a korongot, de Kudela nagyot nyújtózva visszaért a lövésre, és meccsben tartotta a Porubát. Másfél perccel a vége előtt a csehek lehozták a kapust, és mivel korábban Tóth Adrián kiállt két percre, hat a négy ellen támadhattak, de sehogy sem tudták feltörni a védelmünket. Hét másodperccel a találkozó vége előtt a vendégek mestere még időt kért, de hiába.

Egy pörgős, jó mérkőzést játszott a Ferencváros, amely megszerezte első győzelmét a Visegrád Kupában, így 2-1-es előnyről várhatja a negyeddöntő október végi visszavágót. Most már viszont nincs több várakozás, a következő állomás már tényleg az IIHF Kontinentális Kupa, október 18-20 között, a dél-tiroli Rittenben!

Férfi jégkorong, Visegrád Kupa, negyeddöntő 1. mérkőzés
FTC-Telekom – HC RT Torax Poruba 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)
Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Karmeniemi, Rantanen, Kulmala, Nagy, Pavuk – Tóth Gergely, Pulli, Tóth Adrián, Fitzgerald, Switzer – Sarcia, Hegyi, Tóth Renátó, Németh, Hajós – Roczanov, Jászai, Tóth Richárd, Farkas, Tóth Gergő Vezetőedző: Fodor Szabolcs
HC RT Torax Poruba: Kudela (Foltán) – Slavik, Rudl, Nejezchleb, Jachym, Obdrzalek – Pastor, Dundacek, Gres, Hudecek, Toman – Dluhos, Sendera, Durac, Hlinka, Spacek – Ollender, Brodek Vezetőedző: Milan Holas
Gólszerzők: Kulmala (00:07 Pavuk), Tóth Adrián (54:19, Hegyi, Switzer) illetve Gres (52:10, Slavik, Jachym)

Cikkajánló

A Csíkszerdát fogadjuk az év utolsó hazai meccsén

Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin