2024. október 4.
Vereség hazai pályán
Férfi jégkorongozóink 0-2 után szépítettek, de végül 2-1-re kikaptak a DVTK Jegesmedvéktől a Tüskecsarnokban.

Újabb hazai mérkőzéshez érkezett az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata az Erste Ligában. Ezúttal a bajnokságot a mieinkhez hasonlóan visszafogottabban kezdő DVTK Jegesmedvéket fogadtuk a Tüskecsarnokban.

Csapatunk számára jó hír volt, hogy Lauri Kärmenieminek lejárt a kétmeccses eltiltása, valamint a hosszabb ideje hiányzó Dominic Vidoli is visszatérhetett sérüléséből, rajtuk kívül pedig a szezon legelején hirtelen távozó Robbie Payne helyére szerdán frissen igazolt Michael Keränen is ott volt a meccskeretben. Sajnos azonban hiányzóból így is akadt bőven, kisebb sérülés miatt nem lehetett a csapattal Bogáti Balázs és Farkas Boldizsár, betegség miatt pedig Haranghy Bencét kellett nélkülöznie a szakmai stábnak. Rajtuk kívül továbbra sem volt bevethető állapotban Arany Gergely, így a kapuban ezúttal is Nagy Kristóf kezdett.

Az első pillanattól igyekezett dominálni a találkozót a Fradi, amely elhozta a kezdő korongbedobást és egyből komoly letámadással kezdett. Először Németh lövése pattant kifelé a kapuvasról, majd Keränen próbálkozott egy éles szögből ellőtt koronggal, amit a miskolci kapus, Vosvrda védett, de Galajda és Tyni is közel járt a gólszerzéshez. Még nem telt el tíz perc sem a meccsből, amikor a DVTK-nak átmenetileg kapust kellett cserélnie felszerelésprobléma miatt, így néhány percig a fiatal Praták védte a vendégek kapuját. A játék előrehaladtával igyekezett komolyabb helyzeteket kialakítani a DVTK is, volt mit védenie a mieink kapujában Nagy Kristófnak is. A 14. percben Galajda szabálytalankodott a vendégek harmadában, azonban nemhogy felállni nem tudtak a miskolciak a speciális játékhoz, de a Fradinak támadni is volt lehetősége az emberhátránya során. Gólt mégis a DVTK szerzett, egy perc volt még vissza az első szünetig, amikor Pieno a kapu mögül visszakanyarodva tette kapura a pakkot, a Nagy mamutjáról lecsúszó korongot pedig Colin Doyle tessékelte végül a kapuba (0-1).

A szünet után ismét egyből támadásba lendült a Ferencváros, Heino lövése pattant ki Vosvrda lepkéséből, majd Brady próbálkozását védte a miskolci hálóőr. A kezdeti lendület hamar elmúlni látszott, egyre többször tudott ellenfelünk eljutni a kapunkig. Miskolczi próbálkozott egy hatalmas bombával, szerencsénkre csak kapuvasat talált. A következő piros-fehér próbálkozás azonban már nem tévesztett célt, egy kapu elől visszatett korongot szedett össze Jason Pineo, amit tisztán lőhetett el (0-2). Mi sem maradtunk emberelőny nélkül, Masellát szórták ki két percre. Razumnyak próbálkozott egy kékvonalról elengedett bombával, de Vosvrda fogta a próbálkozást, végül az emberelőny kihasználatlanul maradt. A harmad vége felé kezdtünk ismét magunkra találni, de a gól továbbra sem jött. A meccs hevében Keränen ütközött Szalayval, a vendégek játékosa rövid időre a jégen maradt, de szabálytalanság nem történt és a játékos is a saját lábán korcsolyázott le a jégről. A harmad hajrájában Seregély próbálkozott egy távoli lövéssel, ami szerencsétlenségünkre a keresztvasról pattant le.

A próbálkozásaink a harmadik harmad elején végre góllá értek, Valentin Razumnyak maradt egyedül a kapu előtt és a Keränentől kapott koronggal gyorsan szépített (1-2). A DVTK azonban továbbra sem vett vissza a második harmadban látott tempóból, Nagy védett hatalmasat Blaskóval szemben, majd a bárdját elhagyva is remekült helyt állt az ezt követő támadássorozatban. Sokáig játékmegszakítás nélkül zajlott a találkozó, a mieink igyekeztek egyenlíteni, a DVTK pedig minden eszközzel azon volt, hogy újabb gólt szerezve közel kerüljön a meccs lezárásához. Vokla próbálkozott két egymást követő alkalommal is, de Nagy mindkettőt olvasta. A túloldalon Németh került tiszta lövőhelyzetbe hosszas oda-vissza játékot követően, de ő sem talált rést a pajzson. Egy ferencvárosi letámadás során a vendégek harmadában Keränen ütője lendült magasabbra a kelleténél, amivel Pineót találta fejbe, emiatt két perccel a harmadik harmad vége előtt a játékvezetők egy 2+2 perces büntetést ítéltek újonnan igazolt játékosunk ellen. Fodor Szabolcsnak kockáztatnia kellett, vezetőedzőnk így is lehívta Nagy Kristófot a jégről az utolsó percre, hogy legalább egyenlő létszámba kerüljünk a mezőnyben. Hiába az utolsó másodperces támadások, végül nem sikerült hosszabbításra menteni a találkozót, így az értékes három pontot a DVTK vitte haza.

Az biztos, hogy nem ilyen szezonkezdésről álmodoztunk, hét Erste Liga-meccsen ez volt az idei ötödik veresége együttesünknek. Vasárnap sem vár könnyebb feladat a mieinkre, ugyanis jön az idény második derbije, ezúttal ráadásul Újpesten.

"Az első harmadban akár meg is nyerhettük volna ezt a mérkőzést, olyan sok helyzetet alakítottunk ki, volt kapuvasunk is, nem is egy. Az első játékrészben a DVTK-nak mindössze hat kaput eltaláló lövése volt a hivatalos statisztika szerint, mi pedig csak hármat számoltunk náluk. Ennyiből tudtak gólt szerezni, míg mi a rengeteg helyzetünkből nem. A második harmadot is jobban kezdtük, már rögtön az első cserében domináltunk, és a harmad nagy részében a mi akaratunk érvényesült, mégis sikerült elrohanniuk és újabb gólt szerezni. A harmadik harmad elején gyorsan visszajöttünk egy újabb jó kezdéssel, és azt gondolhattuk, meg tudjuk fordítani az állást, ehhez képest mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után. Ezt ki kell derítenünk, hogy miért van, mert nem először történt meg. Kaotikus percek után megint jöttek a helyzeteink, támadtunk is eleget, a végén pedig egy kiállítás miatt nem tudtuk rendesen lehozni a kapust. Szóval rengeteg helyzetünk volt, de nem tudunk elég gólt lőni, ezen sokat kell dolgozni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha egy csapat nem úgy kezdi a bajnokságot, ahogy eltervezte, az önbizalom is elmegy picit, ilyenkor egy győzelem nagyon nagyot tudna lendíteni, helyette újabb arculcsapás jött, ami tovább rontja az önbizalmat, ahogy az is, hogy hiába dolgozunk rengeteget, hiába vagyunk sokat a támadó harmadban, ha a helyzetekből nem jön a gól. Innen csak közösen van kiút, egymást kell kirángatni, pozitívnak kell maradni, tovább kell dolgozni. Abba kapaszkodhatunk, hogy a gólhelyzetek megvannak, és hogy játékban tudunk dominálni, csak meg kell találni a módját, hogyan váltsuk gólokra ezeket." - Fodor Szabolcs

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz

FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)

FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Tyni, Kärmeniemi, Galajda, Brady, Heino – Seregély, Crespi, Razumnyka, Kestilä, Keränen – Helgesen, Vidoli, Banga, Mattyasovszky, Turbucz – Mártonffy, Bán, Tóth G., Németh, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

DVTK Jegesmedvék: Vosvrda (Praták) – Vokla, Vojtkó, Hunt, Pineo, Doyle – Szirányi, Szathmáry, Blaskó, Miskolczi, Kuleshov – Masella, Shkrabov, Berdnikov, Bartos, Rétfalvi - Szalay, Sánta, Trozsák, Lövei, Farkas, Vezetőedző: Láda Balázs

Gólok: Razumnyak (41:11, Keränen, Seregély) illetve Doyle (18:59, Pineo, Hunt), Pineo (27:11, Hunt, Doyle)

Kapura lövések: (12:6, 19:13, 9:13) 40:32
Védések: (5:12, 12:19, 13:8) 30:39
Kiállítás percek: (2:0, 0:2, 4:0) 6:2
Emberelőny kihasználás: (1/0) 0.00% / (2/0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (2/2) 100.00% / (1/1) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 02:00 / 04:10

Cikkajánló

A DVTK Jegesmedvék ellen folytatjuk hazai pályán

Magyar bajnok jégkorongozóink a szezonban először csapnak össze a miskolci együttessel.

Rutinos finn csatárral bővül a keret

Magyar bajnok jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az NHL-ben is jégre lépett finn Michael Keränen.

Megvan hokisaink pontos Kontinentális Kupa menetrendje

A litván Energija Elektrenai csapata jutott be magyar bajnok hokisaink októberi csoportkörébe.

Vereség hazai pályán a címvédő ellen

Férfi jégkorongozóink 5-3-ra kikaptak a Corona Brassótól a Tüskecsarnokban.

Bravúros hosszabbításos győzelem idegenben

Férfi hokisaink foghíjas kerettel is 4-3-ra nyertek a ráadásban a BJA HC otthonában.

Két hokicsapatunk is indul idén a Magyar Kupában

Felnőtt Erste Ligás csapatunk mellett Andersen Ligás együttesünk is csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez.

Jön az első visszavágó

Férfi jégkorongozóink ebben a hónapban másodszor találkoznak a BJA HC csapatával, ezúttal idegenben.

Szeptember végi Fradi-vasárnap

Férfi jégkorong a Tüskecsarnokban, majd férfi labdarúgás a Groupama Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin