A szezonban először utazott férfi jégkorongcsapatunk az Erste Liga keretein belül Erdélybe, a kétmeccses túra első mérkőzését pedig a magabiztos teljesítménnyel tabellaelső Gyergyói HK otthonában játszottuk.
Ezúttal nem utazott Gyergyószentmiklósra sérülés miatt Galajda Zsombor, Aku Kestilä, Lauri Heino, Dominic Vidoli és a hosszú időre kidőlt Farkas Boldizsár, valamint Magyarországon maradt Kárpáti Kristóf is. A mérkőzés kezdete előtt nem sokkal Michael Keränen is kiesett hirtelen rosszullét miatt. Pályafutása során először öltötte viszont magára a Ferencváros mezét a Debrecenből frissen igazolt Molnár Dávid. A vasak között Arany Gergely kezdett. Hiába a hirtelen jött erősítés Molnár személyében, így is három sorral kényszerültünk kiállni a listavezető ellen, ami egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak.
Ahogyan arra számítani lehetett, az első pillanattól dominálta a játékot a Gyergyó, helyenként ugyan ki tudtunk törni a szorításból, de többet zajlott a mi harmadunkban a játék az első játékrészben. Alig telt el egy perc a találkozóból, mikor Vincze Péter kapott korongot Sylvestre-től Arannyal szemben, a gyergyói játékos pedig megszerezte a vezetést (1-0). Majd jött a következő, Sebastian Sylvestre korcsolyázott be a kapunk elé és az Ádám Zsolttól kapott korongot takarásból ellőtte, Arany nem tudta védeni (2-0). Az egymás utáni két gyors gólt követően Fodor Szabolcs időt kért, hogy kicsit rendet tegyen a fejekben. A 10. perchez közeledve Tóth Gergő és Gerads akadtak össze a hazaiak harmadában, mindkettőjüket kiküldték, Tóthot pedig alig fél perccel később Helgesen követte a büntetőpadra. Az emberelőny nem túlságosan hatotta meg a mieinket, Turbucz lépett el az oldalán Adam Bradyvel, aki egy emberhátrányos góllal szépített (2-1). De nem csak a Gyergyó támadhatott emberelőnyben, Wardley kiállításával mi is lehetőséghez jutottunk, ám ezúttal a hazaiak szereztek emberhátrányban gólt. Dallas Gerads maradt teljesen egyedül, egy jól irányzott passzt követően kapura tört és nem is hibázta el a lehetőséget (3-1). A harmad utolsó percében még tovább tudta növelni előnyét a hazai gárda, Ádám Zsolt váltotta gólra Vincze Gergő passzát (4-1).
A második harmadra kapust cseréltünk, Nagy Kristóf váltotta Aranyt. Második számú kapusunkat is gyorsan felavatták, mindössze 17 másodperc telt el, amikor Orban Brance megszerezte a hazaiak ötödik találatát (5-1). Bár a játékot még mindig a piros-fehérek irányították, határozottan többet birtokoltuk a korongot és sikerült komoly helyzeteket is kialakítani. Egy ilyen alkalommal lőtte be a kapu előtti sűrűbe Paavo Tyni a pakkot, ami meg is találta az utat Rinne kapujába (5-2). Egy korongszerzési kísérlet közben Mattyasovszky mosolygott bele a felpattanó korongba, de szerencsére nem bánta egy foga sem, vissza tudott menni a jégre. Tyni gólja után egy percen belül jött a következő is, úgy látszott, felébredt a csapat. Valentin Razumnyak hagyta le védőjét, aztán egy csel meghúzása után beemelte a korongot a kapuba (5-3). A Gyergyó azonban továbbra sem vett vissza a tempóból, Vincze Péter duplázott a találkozó 30. percében (6-3).
A szünet előtti lendületet sikerült átmentenie csapatunknak a harmadik harmadra, Németh és Bán is veszélyeztetett. A kiállítások pedig, amelyek a második harmadban elmaradtak, azokat pótolták a csapatok a harmadik harmadban. A harmadik 20 perc elején Haranghy kapott két percet, majd nem sokkal később egy páros kiállítást fújtak, Kärmeniemi és Vyrynen pihentek. Igyekezett minden lehetőséget megragadni a Fradi, hogy közelebb tudjon zárkózni a listavezetőhöz, és annak ellenére is derekasan helytállt a csapat, hogy a háromsorozás miatt rettentően fáradtak voltak már a fiúk. A mérkőzés vége felé még egy újabb páros kiállítást ítéltek a játékvezetők, ismét finn hátvédünk, Kärmeniemi ült ki, ezúttal Sylvestre-rel akadt nézeteltérése.
Ugyan kissé későn érkezett meg a csapat a mérkőzésbe, arra nem lehet panasz, hogy az ébredés után ne küzdöttek volna az utolsó másodpercig a mieink, ez azonban nem volt elegendő a pontszerzéshez a tabellaelső otthonában. Gyors regenerálódásra lesz szüksége a csapatnak, ugyanis 24 óra múlva már ismét meccset játszanak, a szezonban először a Vákár Lajos Műjégpálya jegén, Csíkszeredában.
"Ahhoz, hogy esélye legyen bárkinek a Gyergyó ellen, főleg itt Gyergyóban, száz százalékot kell nyújtania hatvan percig. Sajnos ez nálunk nem valósult meg, mert az első húsz percben úgy jöttünk ki, ahogy ez nem méltó a Ferencvároshoz. Volt már olyan harmadunk idén, hogy műkorcsolyáztunk, és megint ez volt, a Gyergyó szépen átrohant rajtunk. Utána elkezdtünk dolgozni, de már késő volt, és az a háromgólos különbség maradt meg a végére, amit az első harmadban odaadtunk." - Fodor Szabolcs
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Gyergyói HK – FTC-Telekom 6-3 (4-1, 2-2, 0-0)
Gyergyói HK: Rinne (Mag) – Haaranen, Wardley, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki – Mesikämmen, Fejes, Orban, Gerads, Bodó – Raymond, Györfy, Ádám Zs., Császár, Vyrynen – Csiszer, Vincze G., Vezetőedző: Markus Juurikkala
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Helgesen, Turbucz, Brady, Tóth G. – Tyni, Kärmeniemi, Razumnyak, Mattyasovszky, Banga – Crespi, Haranghy, Bogáti, Bán, Németh – Mártonffy, Molnár, Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Vincze P. (01:34Sylvestre, Haaranen), Sylvestre (04:24, Ádám Zs.), Gerads (15:28 EH, Raymond, Bodó), Ádám Zs. (19:15, Vincze G.), Orban (20:17, Fejes), Vincze P. (30:02, Vyrynen, Mesikämmen) illetve Brady (10:05 EH, Turbucz, Kärmeniemi), Tyni (27:12, Turbucz), Razumnyak (28:15, Mártonffy)
Kapura lövések: (12:10, 12:14, 7:3) 31:27
Védések: (9:8, 12:10, 3:7) 24:25
Kiállítás percek: (4:6, 0:0, 4:6) 8:12
Emberelőny kihasználása: (3/0) 0.00% / (1/0) 0.00%
Emberhátrányos védekezés: (1/1) 100.00% / (3/3) 100.00%
Emberelőnyben töltött idő: 06:00 / 02:00
Magyar bajnok hokisaink végig vezetve 3-2-re megverték a Csíkszeredát a Vákár Lajos Műjégpályán.
Férfi hokisaink a Vákár Lajos Műjégpályán mérkőznek meg a nagy rivális SC Csíkszereda csapatával.
Magyar bajnok jégkorongozóink a listavezető otthonában lépnek újra jégre az Erste Ligában.
A DEAC korábbi csapatkapitánya, Molnár Dávid a Ferencváros jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását.
Haranghy Bence is tagja a divízió 1/A-s világbajnokságra készülő junior jégkorongválogatott bő keretének.
Magyar bajnok hokisaink hosszabbításban 2-1-re kikaptak a FEHA19 csapatától.
Magyar bajnok jégkorongozóink kihelyezett mérkőzésen találkoznak újra a FEHA19 csapatával.
Férfi hokisaink 5-2-re győztek a Brassó ellen a Tüskecsarnokban, és folytatják a felzárkózást a tabellán.