2024. augusztus 22.
Változás a DAB elleni felkészülési mérkőzésben
Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsének helyszíne és időpontja is megváltozott.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, magyar bajnok jégkorongozóinkra négy felkészülési mérkőzés vár a szeptemberi 13-i ligarajt előtt. A meccsek sorát a Dunaújvárosi Acélbikák ellen kezdte volna meg csapatunk idegenben, azonban az eredetileg augusztus 27-én 18:15-re tervezett találkozót technikai okok miatt el kellett halasztani. A mérkőzés időpontja mellett annak helyszíne is megváltozott, aminek köszönhetően csapatunk mégis játszhat hazai pályán a felkészülési időszakban, ugyanis a későbbre halasztott találkozó a Tüskecsarnokban kerül megrendezésre szeptember 3-án 18:30-as kezdéssel.

A felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatos fontos szurkolói információkról folyamatosan hírt adunk majd a meccseket megelőzően honlapunkon, valamint Facebook és Instagram-oldalunkon.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom tervezett 2024-es felkészülési mérkőzései:

Augusztus 30., péntek, Žiar nad Hronom
MŠK Indian Žiar nad Hronom (szlovák 2.) – FTC-Telekom

Szeptember 3., kedd, Tüskecsarnok
FTC-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák

Szeptember 6., péntek, Nitra Arena, Nyitra
HK Nitra (szlovák Extraliga) – FTC-Telekom

Szeptember 10., kedd, Zimný Stadion
HK Nové Zámky (szlovák Extraliga) – FTC-Telekom

Cikkajánló

Jégkorongozók a XIII. Fradi Családi napon

Magyar bajnok jégkorong csapatunk néhány tagjával is találkozhatnak a szurkolók a Fradi vasárnapi eseményén.

„Az első benyomás az abszolút pozitív és jó”

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk elkezdte a közös felkészülést a következő szezonra – INTERJÚ!

Jegy- és bérletinformációk a 2024/25-ös szezonra

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály a 2024/25-ös szezonban érvényes jegy- és bérletinformációi.

„Már nagyon vártuk, hogy újra jégen lehessünk”

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongozóink már a közös felkészülés előtt is együtt edzenek a jégen.

Régi-új kapusedző a fedélzeten

Csapatunk korábbi mentoredzőjével, Teemu Toivanennel egészül ki férfi hokisaink szakmai stábja.

„Profi körülmények között tudtam visszarázódni”

Arany Gergely a Fradi korábbi kapusedzőjénél, Euan Kingnél táborozott Angliában a hokiszezon megkezdése előtt.

Dupla rájátszás: a jégen dől el a magyar bajnoki cím

A 2024/25-ös jégkorongidénytől a magyarországi csapatok külön megmérkőznek a magyar bajnoki aranyért.

A finn élvonalat is megjárt támadó érkezik

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk mindenben megállapodott a finn Lauri Heinoval.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin