2024. szeptember 13.
Vadonatúj mezekkel indul a hokiszezon!
Férfi jégkorongcsapatunk mindhárom színű 2024/25-ös meze már meg is rendelhető online és személyesen is!

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk a szokásoknak megfelelően a 2024/25-ös idénynek is új mezekkel vág neki. Kiemelt támogatónk, a Marczi Skate jóvoltából pedig már meg is érkeztek az új idénye szóló mezek!

Az új szezonra a Ferencváros férfi jégkorongcsapata hosszú évek óta nem látott mértékben megújult játékoskerettel vág neki. Ezt az újrakezdést szimbolizálják a csapat legfrissebb mérkőzésmezei is. A tervezők visszanyúltak a klasszikus hagyományokhoz, csapatunk a mérkőzések jelentős részén zöld-fehérben korcsolyázik ki a jégre. Hazai mezünk a korábbi időszakokban kedvelt tiszta zöld szerelés, középen fehér csíkkal, míg idegenbeli szerelésünk ennek fordítottja. A szurkolók a szezon néhány mérkőzésén láthatnak majd egy harmadik számú, klasszikus zöld csíkokkal díszített fekete mezt is, amely a tavalyi szezon meglepő, fekete hazai szerelésére hasonlít, ezzel szimbolizálva az újrakezdés mellett a korábbi évek sikereihez és hagyományaihoz való kapcsolódást.

A szurkolók számára jó hír, hogy az idei szezontól a hivatalos mérkőzésmezek mindegyik típusa megrendelhető a Fradi Shop hivatalos partnere, a Hokishop jóvoltából!

A mezek cikkünk megjelenésétől kezdve elérhetőek a https://hokishop.hu/465-ftc oldalon, de személyesen is megrendelhetőek a Hokishop hivatalos üzletében, vagy hazai mérkőzésnapokon a Tüskecsarnok kerengőjén, a J és a K szektorok mögött.

A 2024/25-ös szezon mezeiből kétféle típus rendelhető:

- Elérhető lesz mindhárom színből az egyedi névvel és számmal rendelhető, autentikus mérkőzésmez kiemelt támogatónk, a Marczi Skate jóvoltából, amely anyagában, kialakításában és minden egyéb tulajdonságában megegyezik a mérkőzéseken a csapat által viselt mezekkel. Ennek ára darabonként 39.900 forint.

- Emellett megvásárolható lesz egy név és szám nélküli, V-nyakú replika mez, szintén mindhárom színben. Ennek ára darabonként 29.900 forint.

Szurkoljunk együtt a Tüskecsarnok lelátóin a zsinórban a hetedik magyar bajnoki cím, és az Erste Liga-trófea elhódításáért a csapat új mezeiben!

Cikkajánló

Íme hokisaink tervezett felkészülési menetrendje

Férfi jégkorongozóink az előszezon során a tervek szerint öt felkészülési mérkőzést játszanak.

Érden készül a magyar válogatott közvetlen utánpótlása

Két ferencvárosi jégkorongozót is behívtak a nyári edzőtáborba Majoross Gergelyék.

Hosszabbított a finn csatár

Aku Kestilä a következő szezonban is a Ferencváros jégkorongcsapatának zöld-fehér mezét viseli majd.

Molnár Dávid marad a Fradinál

A tavalyi szezon közben érkező csatár 1+1 évvel meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal.

Második ferencvárosi szezonjára készülhet a csatár

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is az FTC-Telekom jégkorongcsapatát fogja erősíteni.

Jön a Fradi Zóna Plusz ötödik adása

Adásunkban az A csoportos jégkorong-világbajnokságról beszélgettünk Bálizs Bencével és Szuper Leventével.

Harmadik szezon zöld-fehérben

Galajda Zsombor harmadik idényére készülhet az FTC-Telekom jégkorongcsapatának színeiben.

Bálizs Bence a szezon legjobb kapusa

A Magyar Jégkorong Szövetség pénteki küldöttgyűlésén adták át az idény legjobbjainak járó díjakat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin