2022. december 11-e a nap, amely örökre megváltoztatta Sarciá Antonino életét. Férfi jégkorongcsapatunk akkor már négyszeres bajnok, kétszeres Erste Liga-győztes, Magyar Kupa és Szuperkupa-győztes bekkje az Újpest elleni, idegenbeli derbi harmadik percében szenvedett súlyos sérülést, egy hátulról érkező, lendületből, fékezés nélkül kiosztott, rendkívül sportszerűtlen palánkra lökés következtében. Fiatal játékosunkat hordágyon vitték le a jégről, a kórházban pedig kiderült, eltört az egyik nyakcsigolyája. Bár idegsebészeti beavatkozásra nem volt szükség, a hokisnak hónapokig nyakmerevítőt kellett viselnie. Edzésről, játékról a szezon hátralévő részében szó sem lehetett.
Játékosunk tavasszal elkezdte a rehabilitációt, a holtszezonban pedig gőzerővel készült a visszatérésre. Mint utólag kiderült, sajnos hiába… Az Öcsi becenévre hallgató hokisnak végül élete legnehezebb döntését kellett meghoznia, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Fradi-család nem hagyta magára. Sarciá ma már a Fradi hokis utánpótlásának edzői stábját erősíti, és folyamatosan, lépésről lépésre építi új pályafutását.
A nagy döntés nehézségéről, a váltással kapcsolatos kihívásokról, valamint jelenlegi helyzetéről, az edzősködésről, és jövőbeli kilátásairól a Fradi TV kérdezte Sarciá Antoninót és kollégáját-mentorát, az FTC-Telekom Jégkorong utánpótlás vezetőedzőjét, Bán Károlyt.
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.